Index Vakbarát Hírportál

Javulni fog az ivóvíz Tolnában

2016. szeptember 30., péntek 06:26

Több mint két és fél milliárd forint értékben kezdődhetnek vízminőség-javító beruházások Tolna megyében a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásaiból, írja az MTI.

A kormányzati pályázati portál adatai szerint a fejlesztésekhez kilenc község - Belecska, Pincehely, Szakadát, Diósberény, Kölesd, Kistormás, Györköny, Koppányszántó, Értény - és Tamási város kapott 83-90 százalékos támogatást; a települések polgármesterei arról számoltak be az MTI-nek, hogy néhány esetben már konzorciumi megállapodást kötöttek a Nemzeti Fejlesztési Programirodával.

Tamásiban a program 1,442 milliárd forintos hozzájárulásával kutakat, szűrőberendezéseket újítanak fel, kicserélik a legrosszabb állapotban lévő vezetékeket, és a külterületekre is eljuttatják a vezetékes ivóvizet - mondta Porga Ferenc, Tamási polgármestere. A 8500 lakosú városban Öreghenye egy részén, Adorjánpusztán, Kosbán, Tuskóson jelenleg 700-800 embernek tartályos járművel szállítanak vizet.

Hozzátette: a település ivóvizében a magas ammóniumtartalom okoz gondot, az elmúlt években előfordult, hogy ennek kezelése miatt megnőtt a víz nitrittartalma. Legutóbb áprilisban a vegyszeradagoló berendezés hibája miatt emelkedett meg a nitrit koncentrációja, ezért várandós nőknek és az egy éven aluli gyermekeknek zacskós vizet biztosítottak.

Végleges megoldást a problémára az ivóvízminőség-javító program jelent - mondta a város vezetője.

A 400 fős Belecskán a munkaterület átadásával elkezdődött a beruházás, amelynek kivitelezője a siklósi székhelyű Bern Építő Zrt. Szemeti Sándor polgármester tájékoztatása szerint a községben a KEHOP 89 millió forintos támogatásával új kutat fúrnak, hálózatot mosnak, ülepítőt építenek és kicserélik a tűzcsapokat.

A községben szintén a nyersvíz ammóniumtartalma magas, emellett vastalanítani is kell vizet; a beruházás próbaüzemét 2017-ben tervezik - közölte.

Rovatok