Index Vakbarát Hírportál

Jól látszik, hogy a fővárosban kiket érdekel a népszavazás

2016. október 2., vasárnap 15:08

Kertvárosok: igen. Bérházas környékek: nem.

Délután 1-ig a fővárosi kerületek részvételi arányai 16 és 25 százalék között szóródtak (az időpont azért fontos, mert eddigre szokott szavazni az összes résztvevő fele, így fordulópontnak tekinthető a részvételi adatokban.) Este fél hatra már 27 és 40 százalék között szavaztak le a főváros kerületeiben, a város egészében pedig a választópolgárok 34,9 százaléka ment el szavazni. 

A legkevésbé Józsefvárost, Kocsis Máté kerületét érdekli az egész referendum, itt este fél hatig 27,45 százalék ment el szavazni, de van olyan szavazókörzet, ahol mindössze 13,13 százalék a megjelentek aránya. De a szintén klasszikusan bérházas VI. és VII. kerület sem aktivizálta magát a többiekhez képest túlságosan, és persze az örök szocialista bástya XIII. kerület is ott van a lista alsó részén.

A legaktívabbak a Várnegyed és a kertvárosi kerületek. A csúcstartó XVI. kerület (Rákosszentmihály, Sashalom, Árpádföld és környéke) 41 százalék feletti részvétellel fél hatig, de szorosan utánuk jön az I. kerület, majd Budafok-Nagytétény és a XVII. kerület, Rákosmente is. Ezek a kerületek lenyomják eddig a hagyományosan fideszesnek tartott Hegyvidéket és a II. kerületet is.

Azért akadt olyan szavazókörzet, ahol már fél hatkor 50 százalék fölött volt a szavazók aránya, összesen 5 körzetben, a Várban, Óbudán, a XVI. kerületben, Pestszentlőrincen és Budafokon. Ez utóbbi kerületben, vagyis a XXII. kerületben van a Budapest kormányzati szempontból legjobban teljesítő körzete, ahol már a szavazók 53,49 százaléka szavazott fél hatkor. 

Ha lát még érdekességet, küldje el a tema@index.inda.hu-ra.

Ami a vidéki településeket illeti,

Ezzel az országos átlagnál jobb eredményt hoznak eddig, de nem emelkednek ki különösebben a hasonló méretű települések megyei átlagából.

százalék a részvétel.

Emlékeztetőül: az országos átlag 39,88 százalék volt fél hatkor. 

Rovatok