Index Vakbarát Hírportál

Az Alföld négy nullaigenes falut is adott

2016. október 2., vasárnap 23:29

A migráció által leginkább érintett megyékben, Bács-Kiskunban és Csongrádban sem érte el az ötven százalékot a részvételi arány a kvótanépszavazáson. Két másik alföldi megyében, Békésben és Jász-Nagykun-Szolnokban még kevésbé voltak aktívak a szavazók.

Csongrád megyében az országos átlagnál valamivel magasabb, 44,70 százalékos volt a részvétel, ugyanakkor a megyeszékhelyen, a szocialista vezetésű Szegeden nagyon alacsony volt a részvételi arány. A 37,60 százalék a megyei jogú városok közül a legalacsonyabb, szembetűnő az érvénytelen szavazatok magas száma (10,16%).

A nem szavazatok aránya (91,17%) Csongrádban az egyik legalacsonyabb, de ez a nagyszámú érvénytelen szavazatnak köszönhető, és nem a kiugróan magas igeneknek. Az összes leadott szavazatnak 7,26 százaléka bizonyult érvénytelennek.

Csongrád megyében a határ menti települések közül több is a migrációs válság egyik színtere volt, de az adatokból az tűnik ki, hogy ez nem mindenhol mobilizálta a szavazókat. Mórahalmon az országos átlagnál jóval magasabb, 60,34 százalék volt a részvétel, de a röszkei határzár és az ottani zavargások nem vittek több választót a szavazóhelyiségekbe, mint más településeken.  Ásotthalmon a jobbikos polgármester, Toroczkai László korábban még bevándorlóellenes filmet is forgatott, de a részvételi arány itt sem érte az ötven százalékot.

Bács-Kiskun megye több települése is a magyar–szerb határon, tehát migrációs útvonalon fekszik, Kiskunhalason befogadóállomás is működik, de ezek hatására sem lett magas a részvételi arány (45,94%) – igaz, a nemek aránya az egyik legmagasabb lett az országban, közel 94 százalék. Kiskunhalason az országos átlaghoz hasonló volt a részvétel, a nem szavazatok aránya sem okozott meglepetést, de öt százalék felett érvénytelen szavazatot adtak le a városban.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az országos átlag alatt maradt a részvétel (42,85%), a szavazatok eloszlása viszont követi az országos mintázatot. 93 százalék feletti a nemek aránya és körülbelül öt százalék az érvénytelen szavazat. A megyeszékhelyen, Szolnokon alig több mint 40 százalék volt a részvétel, a városok közül egyedül Jászkiséren ment el a szavazásra jogosultak több mint fele (55,63%), a jobbikos vezetésű Törökszentmiklóson sem volt kiugró a részvétel, de akik elmentek, azoknak több mint 94 százaléka szavazott nemmel. A megye egyik falva, Tiszabő alighanem egyedülálló rekordot állított fel: 75 százalék voksolt, a 939 megjelent választó mindegyike egyaránt nemmel szavazott. Sem igen, sem nem szavazatot nem regisztrált a választási bizottság.

A Békés megyei Kőrösújfalu is nulla igennel és nulla érvénytelen szavazólappal zárt, de ott csak 52 százalékos volt a részvétel. Két másik békési falu statisztikája sem sokkal bonyolultabb, Geszten és Csabaszabadiban becsúszott kettő illetve öt érvénytelen szavazat.

Békés megyében egyébként elmaradtak az országos átlagtól, de nagy meglepetés itt sem sem volt, 93 százaléknál magasabb a nemek aránya. A megyeszékhelyen, Békéscsabán menekülttábor is működik, de a 43,41 százalék alapján elmondható, ez sem mozgatta meg különösebben a választókat. Városokban nem, de kisebb településeken több mint 50 százalékos volt a részvétel, ezek jó része a román–magyar határon fekszik.

Miért látok az Indexen más adatokat, mint a választási irodánál?

Megnéztem a megyém/városom/kerületem adatait az Indexen és a választási irodánál, és választási iroda szerint magasabb volt a "nem" szavazatok aránya. Ki csal? Nyugodjon meg drága olvasó, senki. Mi segítünk egy kicsit jobban értelmezhetővé tenni a dolgokat, és azt mutatjuk, ami valóban érdekes: hogyan szavaztak azok, akik elmentek, és leadtak szavazatot, legyen az igen, nem vagy érvénytelen. A választási iroda az érvényes, tehát az "igen" és a "nem" szavazatok összesítésével nyert eredményt közli. Így az igenek és a nemek együtt adnak ki 100 százalékot. Az érvénytelen szavazatokat nem az igen-nemekhez viszonyítják, hanem az összes leadott szavazaton belüli arányukat mutatják meg, így azok száma az igen-nemek számával közvetlenül nem vethető össze - csak nálunk.

Rovatok