Pál Endre a szerb határ közvetlen közelében fekvő, kétezer lakosú Katymár polgármestere. Tíz éve hagyta ott bajai, főépítészi munkáját, hogy inkább szülőfalujában dolgozzon. A település legnagyobb problémája a munkanélküliség. A kilencvenes évek középen a legközelebbi nagyobb városban, Baján gyakorlatilag az összes nagyobb munkáltató megszűnt. 30-50 kilométeres körzetben azóta sem történt beruházás, nem jöttek létre olyan munkahelyek, amik tömegesen foglalkoztatnának embereket, így az ország összes hátrányos helyzetű településéhez hasonlóan, itt is a közfoglalkoztatás adja a többség megélhetését.

A katymári modellt sok helyen emlegetik, és példaként hozzák fel, pedig a polgármester szerint ő semmi különlegeset nem csinál, mindössze próbál értelmet adni a közmunkának. A kezdetektől úgy látja, hogy a rendszerben rengeteg lehetőség lenne, ezt azonban – a teljesen rugalmatlan működés miatt – nem lehet kihasználni.

Szerinte az egyik érthetetlen és szürreális elvárás a részletes munkanapló kitöltetése, másfél évre előre. Ebbe azt kell beleírni, hogy adott napon melyik közmunkást hova osztják be. “Úgy kell elképzelni, hogy én most augusztus-szeptemberben megírom előre, hogy 2017 februárjában egy katymári helyrajzi számon hányan és milyen munkát fognak végezni. Tehát nekem tudnom kell előre, hogy másfél év múlva xy éppen a fagykárokat kezeli majd a földeken, vagy az asztalosműhelyben farigcsál. Miközben azt sem tudom előre, hogy hány munkásom lesz, vagy szakadni fog-e aznap az eső” – sorolja a polgármester.

Ha pedig jönnek ellenőrizni, és beír két közmunkást aznapra kőműves munkára, de ehelyett például a földeken dolgoznak, akkor meg is van a baj, és jön a büntetés. “Ma például egész nap szakad az eső, természetes, hogy nincsenek kint a közmunkások. Ha ma jönnének az ellenőrök, és ezt meglátnák, akkor büntetést kapnánk, tehát nem kapnánk meg a mai napra járó támogatást. Nem az a baja a rendszernek valójában, hogy ma nem dolgoznak, hanem, hogy nincsenek látható helyen. Ha bent ülnének a közös helyiségben és malmoznának, az még mindig jobban beleférne, mint az, hogy én hazaküldtem őket, mert az időjárás miatt úgysem tudnának ma semmi értelmeset csinálni” – mondja Pál Endre. Az előbb említett két példa miatt is érzi úgy, hogy a modell, jelenlegi formájában kiskorúsítja a polgármestereket.

“Maga a közfoglalkoztatás egyáltalán nem rossz gondolat. Én mindig úgy tekintettem erre, mint egy tanműhelyre, ahol lehetőséget kapnak ezek az emberek, hogy valamit megtanuljanak. Értelme ennek igazán akkor van, ha ezt a tudást, a munkából hazaérve, otthon is használni tudják” – mondja. A leginkább magától értetődő ilyen tudás a faluban a mezőgazdasági munkához kapcsolódna, mivel a házak nagy részéhez kert is tartozik. Katymáron ezért csilit kezdtek el termeszteni.

A paprikát közmunkában is termelik, de akinek kedve van, otthon is nekiállhat, az önkormányzat megveszi a magot, majd a szüret után el is adja a csilit. A kettő közötti időben kell életben tartani a növényt, és ha valaki ügyes, akkor több százezer forint is állhat a házhoz. Ennek ellenére a nagyjából száz közmunkásból mindössze nyolcan jelentkeztek az önkormányzatnál, hogy részt vennének a programban. A polgármestert ez elkeserítette, de szociális szakemberek azt mondták neki, hogy bármilyen furcsán is hangzik, ez az arány teljesen normális.

Nem csak csilit termesztenek, hanem sok minden mást is, amikből aztán savanyúság és lekvár lesz. Eladni azonban nem tudják, így pénzük sem lesz belőle. “Míg Julcsi néni megfőzi otthon a kis konyhájában a lekvárját, kiviszi a piacra és eladja, addig, ha egy önkormányzat szeretné ezt csinálni, egy teljesen ugyanolyan konyhában, ahhoz üzemet kell nyitni” – mondja a polgármester. Mivel üzemre nincs pénzük, ezért a konzerveket kiosztják a helyiek között csomagokban, illetve főznek belőle a katymári közkonyhán.

De ugyanilyen értelmetlen megkötés, ami a pályázati pénzből nyert tanfolyamok körül történt még 2014-ben. Az önkormányzat több mint ezer helyinek tudott különböző tanfolyamokat biztosítani. A legnépszerűbb a szociális gondozói volt, akik ebből szereztek papírt, őket azonnal fel is szívták a munkahelyek (főleg külföldi, osztrák és német területre mentek házigondozónak). Volt tésztakészítői tanfolyam is, valamint növénytermesztő. Előbbit azért szerette volna az önkormányzat elindítani, mert két emberre pont szükség volt a katymári tésztaüzemben. Mivel a törvény úgy szólt, hogy 12 fő alatt nem indítható tanfolyam, ezért Katymárnak lett 14 kiképzett tésztakészítője, teljesen feleslegesen.

Pál Endre évek óta szorgalmazza, hogy a hátrányos helyzetűeknek olyan képzést indítson a munkaügyi központ, ami jogosítványt ad. Egy traktor vezetői engedéllyel ugyanis szerinte egyből lehetne munkát találni a környéken, de egyelőre nem talált fülekre sehol a javaslata.

A helyiek közül jelenleg 85-en dolgoznak közmunkában, kevesebb ember van, mint amennyit az önkormányzat foglalkoztatni tudna. Ennek oka, hogy sokan külföldre mennek dolgozni. Gyerek nem születik, a lakosságszám csökken, Pál Endre pedig nem mit tud mondani arra, amikor a fiatalok közlik, hogy ők is elköltöznek. „Minek maradjak itt? Kérdezik tőlem, és nem tudok mit válaszolni nekik. Őszintén szólva, én sem látom a folyamatok végét: ha sürgősen nem telepítenek a környékre valamilyen beruházást, akkor bizony szomorú lesz a jövő.”

A közmunkások a hagyományosnak mondható várostisztasági feladatokon kívül dolgoznak az önkormányzati földeken, az asztalosműhelyben, a tésztagyárban, a szociális boltban, de részt vesznek a a biomassza készítésben, és a település közepén álló fa játszóteret is ők húzták fel. Ez utóbbi egy nagyon jó példa rá, hogy ha van ötlet, sokkal értelmesebb dolgok is születhetnek a közmunkából.