Index Vakbarát Hírportál

Felmentették a Fidesz-székházat megdobáló fiatalokat

2016. október 3., hétfő 17:04

„Felmentette a bíróság az internetadó ellen tüntető, majd a Fidesz székháza elleni támadással vádolt három fiatalt hétfőn. A Magyar György ügyvédi iroda tájékoztatása szerint az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezést jelentett be, és mindhárom vádlottra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta" - írja a Nol.hu.

Az internetadó réme annyi embert vitt az utcára 2014-ben, hogy a tüntetésből az elmúlt évek valószínűleg legnagyobb kormányellenes demonstrációja lett. A demonstrációnak több eleme is látványosra sikeredett: a hatalmas, az egész Kossuth Lajos utcát szélességében és hosszában elfoglaló tömeg látványa, a tömött Szabadság hídon a sötétben a levegőbe tartott világító mobilok fénye, majd a hivatalos demonstráció lezárta után a Fidesz-székházhoz átvonulók balhéja. A demonstráció része volt, hogy elhasznált számítástechnikai eszközöket kellett az embereknek magukkal vinni, hogy a végén a Fidesz Lendvay utcai székháza elé letegyék. 

Sokan azonban úgy érezték ez kevés: a székházhoz legalább 500-an, de talán ezren is elmentek. Vegyes társaság volt jelen, csillogó szemű fiataloktól az idősebb urakig és kutyasétáltató párokig, akik elég lelkesen adogatták előre a régi műszaki cuccokat és kitörő ovációval fogadták, amikor sikerült lukat ütni az épület ablakait takaró redőnyön. Bár azt is sokan kérték, hogy ne dobálják a székházat, az elöl állók mindenfélét dobáltak befelé: hangfalakat, billentyűzetet, miegymást, és már betörtek több ablakot is. Végül rohamrendőröknek kellett kiszorítani az embereket az utcáról.

A rendőrség hat embert 72 órás őrizetbe vett, és közülük kettőt csoportosan elkövetett garázdaság miatt el is marasztaltak, írja a Nol.hu. A most felmentetteket is gyorsított eljárásban szerette volna elítéltetni az ügyészség, a bíróság azonban szabadon engedte őket, mondván, nem egyértelmű a tényállás.

Így verik szét a Fidesz-székházat billentyűzettel és monitorral

„A három érintett bűne egyébként az volt, hogy egy két decis vodkásüveget dobtak az épületre. Az üveget állítólag az ötödrendű vádlott adta át a harmadrendűnek, a negyedrendű pedig helyet csinált a tömegben a dobáshoz. A védelem álláspontja szerint ez elég életszerűtlen vád" - írja a lap.

Az elsőrendű ítélet szerint valóban volt egy vodkásüveg-átadás: azt azonban egy nagy korty követte és nem dobás. A rendőrök ráadásul nem tudták a három fiatalt egyértelműen beazonosítani. Az ügyészség fellebbezett, a felmentő ítélet nem jogerős.

Rovatok