Index Vakbarát Hírportál

Óriási sportcentrum lesz a Déli pályaudvaron

2016. október 7., péntek 09:14 | aznap frissítve

A pályaudvar személyforgalma megmarad, az üzemi területeken pedig a Testnevelési Egyetem (TE) és a nagyközönség kap csarnokokat, pályákat, a TE bővítésének ugyanis ez lesz az egyik iránya – tudta meg egy szeptemberi kormányhatározatból a Vs.hu. A közönség minden létesítményt használhat majd, ami a fővárosi Déli pályaudvar üzemi részeinek helyére kerül – ígérte Gyetvai Árpád, a TE fejlesztésével is foglalkozó miniszteri biztos a VS.hu-nak küldött válaszában.

A szóban forgó terület egy részén az egyetem kap majd új épületeket: jégcsarnokot, fedett teniszpályákat, de ide is beengedik a civileket. A vasúttól nyert terület másik részén pedig eleve a nagyközönség kap létesítményeket; extrémsport-pálya, játszótér, futókör és hasonlók szerepelnek a tervekben. A kormányhatározat 2018 és 2022 közé teszi ezeket a beruházásokat, a TE fejlesztésének ez a második fázisa lesz, a nem vasúti területeken már ez előtt bővül az egyetem – írja a Vs.hu.

A legújabb tervek szerint a vasúti üzemi területen mélygarázsok is épülnek, ahol buszoknak is lesz hely, mert az hiányzik a környékről.

Mégsem számolják fel a pályaudvart

A részletes és végleges tervek még nincsenek kész, a MÁV-ot és az érintett kerületeket is bevonva készülnek, de a Vs.hu úgy tudja, a Déli személypályaudvari része megmarad, és az ígéretek szerint az utasok nem sok változást vesznek majd észre, a vonatok ugyanúgy indulnak, érkeznek majd, mint most.

Óriási lesz a Testnevelési Egyetem

Több mint 44 milliárd forintból újul meg három év alatt a Testnevelési Egyetem, derül ki a kormányhatározatból (pdf, 70222. oldal). Az intézmény amellett, hogy megkapja a Sportkórház épületét és a Déli üzemi részét, Velencén is építhet egy vízisport-telepet. 

A Testnevelési Egyetemről szóló döntésből kiderül az is, hogy

A Sportkórháznak a határozat szerint jövő év június 30-ig kell kiköltöznie a mostani épületéből.

A határozat visszavonja a TE megújulásáról szóló, jelenleg érvényes pénzügyi döntést. Abban még 36 milliárd forint szerepelt a projektre.

 A kormány a Vs.hu szerint tehát elállt a pályaudvar felszámolásának ötletétől. A bezárási tervek nyilvánosságra kerülése után sokan elmondták, van olyan megoldás, ami felszabadítja az értékes, belvárosi területeket a ma már nem oda való vasúti funkcióktól, de a vasúti közlekedés is megmarad.

A mostani vasúti háttérfunkciókat kell majd kitelepíteni innen: ma főleg az éppen úton nem lévő vonatok tárolásra használják a Márvány utcai autós felüljárón túl lévő rendező pályaudvar vágányait.

Komoly energiák

A Vs.hu vasúti szakértője azt írja a cikkben, hogy a vasúttól nagyon komoly fejlesztési és szervezési energiákat igényel majd a kieső területek pótlása, és részben a Kelenföldi pályaudvarnak, részben a vonatok vidéki végállomásainak kell átvenniük ezeket a funkciókat.

A tervek szerint négy vágány maradna meg az alagút és a pályaudvar között, az Avar utca mellett. A kormánybiztos szerint a vágányok fölé gyalogoshidakat, rámpákat, lépcsőket terveznek, így a vasút két oldalának gyalogoskapcsolata javul a mai állapotokhoz képest.

Rovatok