Index Vakbarát Hírportál

A menekültekre hivatkozva szerelik fel sokkolóval a katonai rendészeket

2016. október 12., szerda 06:19

Elektromos sokkolóval is felszerelné a kormány a katonai rendészeket – írja a Magyar Nemzet szerdai száma. A napilap ezt a kormányzati szándékot egy, „a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről” szóló törvény módosításáról készült tervezetben vette észre, mely még az Országgyűlés őszi ülésszakán fog napirendre kerülni.

A javaslat szövege szerint „a migráció, a terrorizmus és a nemzetközi katonai vállalások” hatékonyabb ellátása indokolja a módosításokat.

A Katonai Rendészeti Központ, amelynek állományát ellátnák a lőfegyveren kívül elektromos sokkolóval is, a déli határ őrzésében is részt vesz.

Rovatok