„Sajnálom, hogyha bárkit megbántott ez az egyébként ironikus megjegyzés, és mindenkinek azt tudom ajánlani, amit éppen a tegnapi nap mondott Ferenc pápa: fontos, hogy az evangélikusok és a katolikusok megbéküljenek. Én is szívesen megbékülök mindenkivel, akit ezzel a megjegyzésemmel megbántottam volna” – számolt be a Hír tévé.
Így kért bocsánatot az emberi miniszter, miután a Fidesz kegyeltjének számító Bayer Zsolt pápa elleni gyalázkodását úgy védte, hogy inkább "ironikusan" belerúgott az evangélikus egyházba.
Az ügy Balog Zoltán Indexnek adott interjújával kezdődött. Ebben a minisztert Bayer Zsolt egyik megjegyzéséről is megkérdeztük. A publicista ugyanis a menekültválság és a terrorizmus összetett okairól beszélő Ferenc pápa szavait a blogján úgy kommentálta: "a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember". A református lelkész Balog Zoltán válasza erre ez volt:
Bayer Zsolt evangélikus. Olvassák el, miket mondott Luther Márton a pápáról. Azokhoz képest ezek nagyon szelíd megfogalmazások.
Balog válasza evangélikus körökben, sőt az egyház vezetésében is megütközést keltett. Balicza Iván, a budavári gyülekezet nyugalmazott evangélikus lelkésze az Indexnek azt írta: a miniszter részéről nagyon meggondolatlan és barátságtalan gesztus volt ez a mondat.
Ha a miniszter úr ezzel a beszúrással Bayer Zsolt kijelentéseinek vállalhatóságát vagy szalonképességét akarja védelmezni és igazolni, akkor ez az evangélikus egyházra és Luther Mártonra való utalás nemcsak meggondolatlan és barátságtalan, hanem sértő, és nem csak az evangélikus, hanem a katolikus egyházra is.
A cikk megjelenése után a budavári gyülekezet nyugalmazott evangélikus lelkésze közölte: a miniszter bocsánatkérése után „illendő, hogy a megbékélés részemről – és mondhatom, hogy az evangélikusok részéről is – nyilvánosságot kapjon.
Valljuk, hogy keresztény hitünk legnagyobb lehetősége a bocsánatkérés és a megbocsátás”
– írta Belicza Iván, aki szerint a történet példát adhat, „hogy vitákat lehet emberi hangon és emberi módon folytatni és megoldani.”