Index Vakbarát Hírportál

Ma kezdődik az őszi érettségi

2016. október 14., péntek 06:22

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma elkezdődik a 2016/2017-es tanév őszi érettségi időszaka. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint október 14. és november 25. között a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban (és a 20 kormányhivatal szervezésében)

151 vizsgahelyszínen 8 857 diák érettségizik.

A vizsgák 145 érettségi bizottság közreműködésével zajlanak majd. Az írásbeli vizsgák október 14-étől október 27-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 10., vége november 14., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 21-25.

A hivatal tájékoztatása szerint a diákok együttesen több mint 11 ezer vizsgát tesznek le, ebből (kerekítve) 3 700 vizsga emelt szintű, 7 300 pedig középszintű vizsga.

A tavaly őszi vizsgaidőszakhoz képest az emelt szintű vizsgák száma 16 százalékkal nőtt, míg a középszintű vizsgáké 8 százalékkal csökkent. A változás oka az összes vizsgán belül a javító vizsgák számának csökkenése, és a szintemelő, valamint az ismétlő vizsgák számának növekedése - írta az MTI. 

Rovatok