Index Vakbarát Hírportál

Tudta? A népszavazás eredménye csak most lett hivatalos

2016. október 17., hétfő 17:05

 Hivatalossá vált a Brüsszelnek küldött üzenet, miután hétfőn délután négy órakor lejárt a jogorvoslati kérelmek határideje – írta az MTI. 

Az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) várhatóan még a héten elfogadja a népszavazás eredményéről szóló közleményét, amelyet a Magyar Közlönyben kell közzétennie.

Eszerint a a voksolásra 8 272 625 választópolgár volt jogosult, közülük 3 646 334-en vettek részt. Ebből 6,17 százalék, azaz 224 688 választó érvénytelenül szavazott.

Érvényesen    3 418 387-en szavaztak, közülük pedig  3 362 224-en a kormány álláspontjának megfelelően elutasították, hogy az EU az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is  előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.

Ez az érvényesen szavazók 98,36 százaléka, azaz a szavazásra jogosultak 41,32 százaléka, így a népszavazás érvénytelen lett  a kormány a nemzeti egységre hivatkozva alkotmánymódosítást kezdeményezett és hétfőn lezajlott a vita első napja.

Rovatok