Index Vakbarát Hírportál

Orbán megfontolja Vona kérését: megszűnhet a letelepedési kötvény

2016. október 18., kedd 18:04

Az Orbán–Vona-találkozó után Tuzson Bence kommunikációs államtitkár megerősítette, hogy a Jobbik elnöke újabb feltételt támasztott, és megjegyezte, az ellenzéki pártnak ez már a sokadik feltétele az alaptörvény módosításának elfogadásához. Mint mondta, Vona Gábor azt kéri, hogy az Országgyűlés szüntesse meg a letelepedési kötvényt, és

Orbán Viktor, mint minden eddigi javaslatot, ezt is megfontolja.

Az Index kérdésére, hogy meddig fontolgatja, Tuzson azt mondta: szeretnék, ha az eredeti menetrend szerint november 8-án lenne a végszavazás. Lázár a kormányinfón azt mondta, hogy Varga Mihály az ország felminősítése miatt áttekinti az összes létező állampapírral kapcsolatos feladatot, és ennek része a letelepedési kötvény felülvizsgálata is.

Tuzson beszélt néhány mondatot az Orbán–Molnár-találkozóról is, ahol az MSZP elnöke világossá tette, hogy a szocialisták nem vesznek részt az alaptörvény-módosítás folyamatában. Orbán Viktor a dolgot sajnálja, de tudomásul vette. A miniszterelnök kérte Molnárt, hogy ha itthon nem is, de EU-s színtéren segítse a kvóta elleni harcot.

Vona Gábor és Orbán Viktor kedden délután egyeztetett az alaptörvény hetedik módosításáról a miniszterelnök dolgozószobájában, ami után a Jobbik elnöke bejelentette, hogy nem született megállapodás. Ennek oka, hogy Vona ragaszkodott a letelepedési kötvények felfüggesztéséhez, különben nem hajlandóak támogatni az alaptörvény-módosítást.

Se szegény terrorista, se gazdag terrorista ne jöjjön, se Juncker, se Rogán ne tudjon bevándorlókat betelepíteni az országba

– mondta Vona, aki leszögezte, hogy ha Orbán nem enged a Jobbik javaslatával kapcsolatban, akkor nem fogják támogatni a november 8-i zárószavazáson a miniszterelnök módosító javaslatát, mert szerinte, ha nem állítják le a letelepedésikötvény-üzletet, akkor

az alaptörvény módosítása csak trükközés, szemfényvesztés, kiskapu a terrorizmusnak.

Rovatok