Index Vakbarát Hírportál

Vona: Nincs kapcsolatunk a Szürke Farkasokkal

2016. október 24., hétfő 06:56 | aznap frissítve

Kizártnak tartja Vona Gábor, hogy előkerülhet olyan fotó, amelyen a törökországi Szürke Farkasok nevű nacionalista, félkatonai mozgalom bármelyik vezetőjével szerepel, írja a Magyar Idők.

A Jobbik elnöke elleni karaktergyilkossági próbálkozások részeként a lap a múlt héten írt arról, hogy Vona Gábor Facebook-oldalán egy olyan fotó szerepel, amelyen a Szürke Farkasok egyezményes jelével üzen szimpatizánsainak, azaz kézfejével egy farkast ábrázol. A képet ezután eltávolították az oldalról. Ez az ügy egyébként nem új, már 2013-ban írt róla a Cink, csak most célszerűnek látszott újra előrángatni. 

Vona válasza szerint ez a turanista török emberek körében elterjedt kéztartás. Több egyetemen tartott előadást, ahol az ottani nemzeti gondolkodású fiatalok előtt használta ezt a jelet.

A Szürka Farkasok mozgalma az 1970–1980-as években az egyik legjelentősebb szélsőjobboldali destabilizáló erő volt Törökországban. Legradikálisabb szárnya terrorszervezetként működött, és II. János Pál pápát is likvidálni akarták. 

Több sajtóorgánum azt írta: Vona a szerveződés tiszteletbeli tagja, de Vona ezt tagadta. A  Magyar Időknek azt írta:  sem neki, sem a pártnak nincs kapcsolata a szervezettel, és feljelent minden sajtóterméket, amely ezt állította. Annyit elismert, hogy a  török–magyar baráti tagozat elnökeként  a mozgalom politikai szárnyának tartott Nacionalista Mozgalom Pártjával jó kapcsolata van, akárcsak  az összes törökországi parlamenti párttal.

 

Rovatok