Index Vakbarát Hírportál

Így szerzett több mint félmilliárdot Kiss Szilárd

2016. október 25., kedd 06:23

Emlékeznek még Kiss Szilárdra? Ő volt a keleti nyitás egyik emblematikus figurája. Az egykori agrárattasénak közös orosz cége volt Orbán Viktor barátjával, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel és a Quaestor-vezér Tarsoly Csabával, orosz felesége pedig a moszkvai magyar vízumközpontban volt érdekelt. Kiss kalandos életével korábban egy több részes cikksorozatban foglalkoztunk.

Legutóbb akkor írtunk róla, amikor kiderült, hogy még mindig diplomatarendszámmal járkál a városban, noha már nem tehetné meg. És bár folyik ellene büntetőeljárás, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kegyeltje szabadlábon védekezhet.

Kiss Szilárd egyik cége 700 millió forinttal tartozott az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnek. Csakhogy a szövetkezet vezetőjét megkenték, így az a tartozást 100 millió forintért eladta egy nyíregyházi vállalkozó, Sziky Gyula cégének. A százmilliót csak névleg fizette Sziky cége, valójában Kiss perkálta le az összeget, plusz fizetett még negyvenmilliót a takarékszövetkezeti vezetőnek is. Így Kiss egy 700 milliós tartozástól 140 millióért szabadult meg.

A történetnek erről a részéről már írtunk, de arról még nem, hogy valójában Kiss a hitelhez sem juthatott volna hozzá korrupt értékbecslők és takarékszövetkezeti vezetők segítsége nélkül. A hitelt ugyanis Kiss cége eredetileg a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettől vette fel, ez a szövetkezet engedményezte át aztán a tartozást az orgoványinak. 

Az Index birtokába került dokumentumok szerint Kiss cége, a 2003-ban alapított Monte Tokaj 2008 és 2011 között több kölcsönszerződés alapján összesen 660 millió forint hitelt vett fel a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettől. 

2008 áprilisában 100 milliót, májusában 60 milliót, júniusban 140 milliót. 2009 januárjában 70 milliót, márciusában újabb 100 milliót, majd megint 100 milliót. 2010 júniusában 25 milliót, 2011 áprilisában 65 millió forintot. Utóbbi esetben Kiss mellett ügyvezető volt Hacsatur Pombuhcsan, aki Oroszország egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletláncának, a Magnitnak az igazgatósági tanácsának elnöke.  

A soltvadkerti takarékszövetkezeti ügy vádiratából kiderül, hogy Kiss cége sem a kölcsön felvételekor, sem azután nem volt hitelképes. "Veszteséges gazdálkodást folytatott, melynek eredményeképpen a felvett hitel visszafizetésére nem volt reális lehetősége" - olvasható a vádiratban.

A vádirat szerint Kiss Szilárd "tisztában volt a cég valós anyagi helyzetével, teljesítési képességének és készségének hiányával és azzal, hogy valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával túlértékelt ingatlanokat köt le a felvett kölcsön fedezeteként".

A hitel fedezeteként felajánlott ingatlanokat a valós forgalmi értékűknél magasabbra becsülték az értékbecslők. Előfordult, hogy a valós forgalmi érték tízszeresére becsültek fel egy ingatlant. Amikor pedig vissza kellett volna fizetni a  hitelt, Kiss halasztási kérelmet nyújtott be, mondván, hogy egy orosz partnere késve fizet, ilyenkor a takarékszövetkezet engedélyezte a törlesztés halasztását.

Rovatok