Index Vakbarát Hírportál

Másfajta jogi megoldásban gondolkodik a Fidesz Orbán leszavazása után

2016. november 8., kedd 21:17

Másfajta jogi megoldásban kell gondolkodni, és számba kell venni, melyek azok az eszközök, amelyek védelmet garantálnak Magyarországon - mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kedd este az M1-en.

Az Orbán Viktor által benyújtott hetedik alkotmánymódosítás, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, kedd délelőtt nem kapta meg a kétharmados támogatást a parlamentben. Orbán Viktor ezután nem zárta ki, hogy újra benyújtja a javaslatot.

Tuzson Bence közölte: még vizsgálják azokat a jogi lehetőségeket, amelyek alkalmasak lehetnek a "védelmi szint" fenntartására. Arról nem beszélt, hogy milyen más jogi lépéseket tart elképzelhetőnek.

"Egy biztos, hogy a védelmi szintet nem lehet feladni, a fizikai védelmet továbbra is fenn kell tartani, a jogi védelmet, a határzár tekintetében is fenn kell tartani, az élő erőt is ott kell tartani a határon, másrészt pedig Brüsszelben is ezt a harcot  tovább kell folytatni." Szerinte ehhez lehetett volna jó és erős eszköz az alaptörvény-módosítás, amelyben végül az ellenzékre nem lehetett számítani.

Németh Szilárd Gyurcsány mögött látja Vonát

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke is megnyilvánult a dologgal kapcsolatban. Szerinte Vona Gábor, a Jobbik elnöke "felsorakozott" Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mögé. Németh Szilárd felelőtlennek nevezte az ellenzéki pártokat azért, mert "megakadályozták", hogy az emberek döntése bekerüljön az alkotmányba.

Rovatok