Félmillió forintos fizetés sem elég hozzá, egy vagyonba kerül és a fél világot át kell utazni érte. A magyar családegyesítési szabályok különösen szigorúak, ezt egy kongói keresztény család is megtapasztalta. Az anyának nővérként kellett elmenekülnie az országból, Magyarország menekültstátuszt adott neki, hat gyermekét viszont csak egyéves kínlódás után, több mint másfél millió forintos segélyből tudta maga után hozni. Az Abcúg írása.
Közel húsz ember gyűlt össze szerda este egy kis ünnepségre a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet templomában, köztük Marie, az élettársa, Jean és hét gyerekük. Mariéké nem mindennapi család, Jeannal csupán egy közös gyermekük van, a legfiatalabb. A többiek közül négy Marie vér szerinti gyermeke, kettő pedig a testvére gyereke, őket a nő fogadta örökbe (a családtagok nevét kérésükre megváltoztattuk).
Mariék hosszú utat tettek meg addig, míg szerda este a józsefvárosi templomban lehettek. Ők ugyanis, amellett, hogy hívő keresztények, kongói származású menekültek, az elmúlt három évet pedig nagyrészt külön töltötték: Marie-t és a gyerekeit egy fél világ választotta el egymástól, és hiába kapta meg a nő és a párja a menekültstátuszt Magyarországon, hat kiskorú gyermeküknek csak nagy nehézségek – valamint egyházi és civil szervezetek segítségével – tudtak magyarországi tartózkodási engedélyt szerezni. A gyülekezet aznap este azt ünnepelte, hogy végre együtt lehet a családjuk.
Az ő történetükön keresztül bemutatjuk, miért bonyolult ma Magyarországon a menekültek családegyesítése, amit azóta a kormány még szigorított is.
A családegyesítés lényege, hogy azokat a külföldieket, akik menedékjogot kaptak egy országban, egyes családtagjaik követhetik, az állam pedig számukra tartózkodási engedélyt ad 1-3 évre. Ez azonban teljes érvényűen csak a házastársakra és a gyerekekre vonatkozik. Szülőket csak akkor fogad be a magyar állam, ha azok szorosan függnek a gyermeküktől, testvéreket pedig például csak akkor, ha egészségügyi okokból nem tudnak gondoskodni magukról. Mariék esete ebből a szempontból az egyszerűbbek közé tartozott: négy egyenes ági és két örökbefogadott gyerekét szerette volna Magyarországra hozni. A gyerekeknek nem Jean az édesapjuk, Marie-nak előtte Kongóban volt egy férje, aki meghalt.
Marie és Jean mindketten a Kongói Demokratikus Köztársaságból származnak, és mindketten ugyanamiatt menekültek el a közép-afrikai országból 2013-ban: Jean katona volt, Marie pedig katonai nővér, és mindkettőjüktől azt várta el a parancsnokuk, hogy ellenségnek számító, de fegyvertelen embereket öljenek.
Kongóban rendkívül gyenge az államszervezet, magas a bűnözés, egyes részeken pedig félkatonai csoportok és milíciák garázdálkodnak. “Nap mint nap emberek halnak meg a fegyveres összecsapásokban” – mesélte erről Jean. Marie-val ugyan ismerték egymást már Kongóban is, de a nőnek saját családja volt, nem is együtt indultak útnak.
A nőnek a parancsmegtagadás után hátra kellett hagynia a férjét és a gyerekeit. Azt csak később tudta meg, hogy az őt kereső katonák megölték a testvérét, a férje pedig letartóztatásban halt meg. Az őt a családegyesítési eljárásban később képviselő Magyar Helsinki Bizottság szerint a nőnél emiatt poszttraumás stressz szindróma is kialakult. A vele és Jeannal készített interjú során is inkább a férfi beszélt, a nőnek láthatóan nehezére esett felidéznie az eseményeket.
Jean és Marie Törökországban véletlenül találkoztak újra, Magyarországra már együtt érkeztek 2015-ben. Jean szerint azért itt nyújtották be a menedékkérelmet, mert hallottak róla, hogy az Európai Unió szabályai szerint erre abban az országban van lehetőség, ahol először léptek be az EU-ba. “Nem azért jöttünk ide, hogy meggazdagodjunk, hanem, hogy védelmet kapjunk” – mondta Jean. A parancsmegtagadás miatt ugyanis akár halálbüntetést is kaphattak volna Kongóban.
Marie és Jean mindketten megkapták a menekültstátuszt Magyarországon. Ekkor már egy pár voltak, és született egy közös gyerekük is. Úgy döntöttek, hogy megpróbálják Magyarországra hozni Marie négy vér szerinti gyermekét és a két örökbefogadott gyereket is.
“A magyar családegyesítési szabályok szigorúak” – mondta az Abcúgnak Somogyvári Zoltán, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza, aki Mariékat képviselte az eljárás során. A családegyesítésre két lehetőség van: normál és kedvezményes eljárás. A normál eljárásban Mariéknak igazolniuk kellett volna, hogy van elég bevételük arra, hogy eltartsák a gyerekeket, van szállásuk és teljes körű magyar egészségügyi biztosításuk.
Somogyvári Zoltán szerint erre képtelenek lettek volna, a magyar szabályok szerint ugyanis családtagonként minimum 60 ezer nettó forintos havi bevételt kellett volna igazolniuk, ami az ő esetükben havi 540 ezer forintot jelentett volna, plusz egy lakhatást és egészségügyi biztosítást. Ezeket azonban nem kellett igazolniuk, mert volt számukra más lehetőség, a kedvezményes eljárás.
Ennek lényege, hogy ha a menekült családtagjai a menekültként való elismeréstől számított hat hónapon belül személyesen kezdeményezik a családegyesítési eljárást a magyar állam egyik illetékes konzulátusán, akkor semmiféle havi jövedelmet vagy lakhatást nem kell igazolniuk. Ez az eljárás első ránézésre egyszerűnek tűnik, valójában viszont egy igaz tortúra.
A szabályok szerint a kedvezményes családegyesítési eljárást csak a rokon kezdeményezheti, és csak egy magyar konzulátuson. Ez Mariék esetében azt jelentette, hogy a gyerekeknek személyesen kellett elmennie a legközelebbi magyar képviseletre. Ilyen Kongóban nincs, a legközelebbi Kenyában, Nairobiban van, közel ezer kilométerre a kongói határtól (és ez még csak a határ, Kongó fővárosa 2500 kilométerre van Nairobitól, légvonalban).
A hat gyerek egyike sem múlt el ekkor még 16 éves, így végül a nagyapjukkal indultak útnak (az édesapjuk és a nagybátyjuk ekkor már halott volt). Hat hónapjuk volt rá, hogy megtegyék az utat, végül egy-két nappal a határidő letelte előtt értek Nairobiba. Elindították az eljárást, annak az átfutása ugyanakkor több hónap. A szállást erre az időre a Helsinki Bizottság fizette nekik (adományokból), nem sokkal később azonban annyira lebetegedett a nagyapjuk, hogy idő előtt ott kellett hagynia őket, és vissza kellett indulnia Kongóba. Így a hat kiskorú gyerek egyedül maradt Nairobiban. Marie és Jean skype-on tartotta velük a kapcsolatot.
Eközben a kongói anyakönyvi kivonataikat postázniuk kellett Magyarországra, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) átnézhesse azokat, és kiderítse, hogy valóban Marie gyerekeiről van szó. Somogyvári Zoltán szerint ez azzal kezdődött, hogy az iratokat le kellett fordíttatniuk az Országos Fordítói és Fordításhitelesítői Irodával, a BÁH ugyanis csak magyar és angol nyelvű iratokat fogad el, ezek pedig franciául voltak. Ez Somogyvári szerint 200 ezer forintjukba került, és szintén a Helsinki Bizottság fizette (szintén adományokból).
Somogyvári szerint az eljárás része volt az is, hogy behívták Marie-t a hivatalba egy interjúra, ahol különböző képeket raktak elé a gyerekeiről, neki pedig fel kellett ismernie és nevén kellett őket neveznie.
A BÁH végül azzal zárta le az eljárást, hogy megadta Marie gyermekeinek a tartózkodási engedélyt és a beutazási vízumot. Anyagi segítség viszont nem jár a családegyesítéshez, így a gyerekek repülőjegyét ismételten a Helsinki Bizottságnak kellett kifizetnie. Közel egymillió forintba került a hat gyerek Magyarországra utaztatása, ennyi pénzük Mariéknak nem volt. Ráadásul Jean számára is kellett venni egy oda-vissza jegyet Kenyába. Kiskorú ugyanis nem utazhat repülőn felnőtt kísérő nélkül, így a férfinak kellett kiutaznia a gyerekekért.
Jeant a kenyai hatóságok rögtön a megérkezése után elfogták, mivel nem fogadták el a magyar állam által a számára kiadott úti okmányt. A repteret nem hagyhatta el, viszont azt megengedték neki, hogy a gyerekekkel együtt vissza utazzon, így a hat gyerek végül idén októberben találkozott három év után először az anyjukkal a ferihegyi repülőtéren.
Somogyvári Zoltán szerint rengeteg ponton lehetne egyszerűsíteni a magyar családegyesítési szabályokat. Jelenleg csak a családtag tudja elindítani az eljárást külföldről, pedig sokkal barátibb lenne, ha az a személy is elindíthatná Magyarországon, aki a menedékjogot kapta. Jobb lenne, ha a hivatal elfogadná a nem angol nyelvű iratokat is, például az olyan világnyelveken íródottakat, mint a francia, így nem kellene pénzt kiadni még a fordításra is.
Gyakran látni szerinte azt is, hogy a hivatal munkatársai nem fogadnak el olyan papírokat hitelesként, amelyek a Helsinki Bizottság szerint annak számítanak. Ilyenkor azonban a hivatal még csak vissza sem adja az iratokat, hiába kérik, hogy megmutathassák egy másik szakértőnek, hogy az új szakvéleményt csináljon. Szintén sok gondot okoz az a szabály is, hogy a külföldön lévő magyar konzulátusok csak azokkal a kérelmezőkkel hajlandóak foglalkozni, akik legálisan tartózkodnak abban az országban, ahol a konzulátus működik. Ez azonban gyakran hibádzik, sokszor a családtagok éppúgy menekülnek, mint maga a menekült, a Helsinki Bizottságnak volt már olyan ügyfele, akin a konzulátuson ezt számon kérték Törökországban, holott nem is tudott volna legálisan belépni az országba, mert palesztin volt.
Ráadásul a kedvezményes családegyesítés (amit Mariék is igénybe vettek) lehetőségei is egyre szigorodnak. 2010 óta már csak menekültek hozzátartozói vehetik igénybe, oltalmazottaké már nem. Az oltalmazotti gyengébb, mint a menekültstátusz, mert ezt bármikor visszavonhatják, és öt évenként mindenképp felülvizsgálják. Oltalmazottként jellemzően több embert ismernek el, mint menekültként, az idei év első kilenc hónapjában például Magyarország 127 embert ismert el menekültként, 232-et oltalmazottként.
A kormány idén is szigorított egyet a szabályokon: idén nyártól a hozzátartozóknak hat helyett már csak három hónapjuk van arra, hogy elérjenek egy magyar kirendeltséget, és kezdeményezhessék az eljárást, különben lecsúsznak a kedvezményről. Ha ez a szabály már tavasszal is érvényben lett volna, Marie gyerekei lemaradtak volna, és valószínűleg nem jöhettek volna Magyarországra. Az indoklás az volt, hogy a kormány ezzel a szigorítással csupán egy 2003-as uniós irányelv ajánlásait követi, kormányzati politikusok azonban a kvótanépszavazási kampányban többször is veszélyként hivatkoztak a családegyesítésre.
A Magyar Helsinki Bizottság tapasztalata szerint évi 20–40 család próbálja meg a családegyesítést kedvezményesen, és közülük talán 10–15-nak sikerül. Somogyvári Zolán szerint ez a szám rendkívül kevés ahhoz képest, hogy 2015-ben 502 embert ismert el Magyarország menekültként és oltalmazottként. “Sokan tehát eleve nem kérik a családegyesítést” – mondta. A hathónapos (most már csak három hónapos) határidő elmúltával Somogyvári pedig már csak évi 1–2 próbálkozásról tud.
Marie gyerekeinek Magyarországra jövetelében a legnagyobb problémát azonban nem is a szigorú szabályok okozták, hanem a pénz: a gyerekeknek fizetni kellett a Kenyába tartó útjukat, szállást kellett fizetni nekik Nairobiban arra az időre, amíg tart az engedélyük elbírálása, ki kellett fizetni az irataik fordítását, majd a repülőjegyeiket. Mindez több mint másfél millió forintra rúgott.
A Helsinki Bizottság szerint Afganisztánból Magyarországra repülni fejenként 1000 dollárt kóstál, Afrikából még drágább, Törökországból olcsóbb. Intézményes, mindenkit előre segítségre nincsen lehetőség Magyarországon, pedig Nyugat-Európában ehhez szociális hitelt lehet felvenni. Egy afgán ügyfelük például a kedvezményes időszakban csak a három tinédzser fiát lesz képes Magyarországra hozatni, csak azokat, akiket leginkább fenyeget, hogy a tálibok elviszik őket harcolni. A feleségének és a másik öt kisebb gyereknek maradnia kell.
Mariék esetében ugyan a pénzt a Helsinki Bizottság fizette, de ők sem saját forrásból. A szervezet ugyanis idén 25 ezer dolláros segélyt kapott az amerikai unitárius egyháztól, és ötezer eurósat a német jezsuitáktól kifejezetten arra a célra, hogy családegyesítési eljárásokra költsék. Ebből fizették Mariék költségeit is, rajtuk kívül pedig még 13 családnak tudtak pénzügyi segítséget nyújtani belőle, de a pénz már nagyjából elfogyott. A Nemzetközi Migrációs Szervezet ugyanakkor a közelmúltban nyert uniós pénzt családegyesítési célra, ezzel a tervek szerint 20 családod tudnak támogatni.
Somogyvári szerint a menekültek számára azért is létfontosságú, hogy családtagjaikat maguk mellett tudhassák Magyarországon, mivel ők már nem térhetnek vissza oda, ahonnan származnak (hiszen menekültek), ezért egyedül Magyarországon lehetnek együtt a családtagjaikkal. “A menekültek továbbá addig nem is tudnak a magyar (vagy bármely más) társadalom hasznos tagja lenni, amíg a családtagjaik életéért kell aggódniuk. Az ENSZ is hangsúlyozza, hogy a családegyesítés támogatása a menekültek integrációjának egyik nagyon fontos eleme” – mondta.
“Köszönetet kell mondanom azért, hogy együtt lehet a családom” – mondta Jean szerda este a kis józsefvárosi templomban. Azt mondta, a gyerekek most végre úgy érzik, megtalálták azt az életet, amit három éve elvesztettek. Jelenleg egy támogatott albérletben laknak, Jean pedig az utóbbi időben egy kávézóban dolgozott. Azt mondta, biztonságban érzik magukat, a szerdai ünnepség után pedig azt is gondolják, hogy szívesen látják őket itt a magyarok.