Index Vakbarát Hírportál

Bekokainozva rohant műszempillát csináltatni az audis cserbenhagyó

2016. november 9., szerda 19:15 | négy éve frissítve

Kölcsön kapott Audival ütött el egy idős embert Zuglóban, a Füredi utcában egy 25 éves nő hétfőn, majd segítségnyújtás nélkül továbbment - tudta meg a Híradó.hu. Az elütött idős férfi a helyszínen meghalt. A nőt két órával később egy szépségszalonban találták meg a rendőrök, a Híradó úgy tudja, éppen műszempillát csináltatott.

Az elsődleges orvos-szakértői vizsgálatok szerint kokaint fogyasztott a fiatal nő.

Halált okozó közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt őrizetbe vették. A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a nő előzetes letartóztatását.

Nem megy előzetesbe

Csütörtök délelőtt döntött a bíróság a gyanúsított, T. Klára ügyében,a Blikk a helyszínről tudósított.  A bíróság elfogadta a nő védőjének indítványát: kétmillió forint óvadék befizetéséért cserébe nem kell előzetesbe vonulnia a gyanúsított nőnek. Ezeket a feltételeket szabták: nem hagyhatja el Budapestet és nyomkövetőt kap, illetve minden héten jelentkeznie kell a kijelölt rendőrkapitányságon.

Rovatok