Index Vakbarát Hírportál

Elmarasztalta az ELTE Morvai Krisztinát

2016. november 22., kedd 09:23

Mint ahogy mi is megírtuk, november elején etikai eljárás indult Morvai Krisztinával szemben az ELTE jogi karán, miután meglátásuk szerint az intézményhez méltatlanul viselkedett Budaházy György és társai ügyében indult per tárgyalásán.

A Jobbik EP-képviselőjét, az egyetem büntetőjogi tanszékének oktatóját az augusztus végi ítélethirdetésen másokkal együtt hiába próbálta rendre utasítani a Fővárosi Törvényszék bírája. A Budaházy nevét skandáló tömeg hangosan kiabált, becsmérelte a bírót és a magyar igazságszolgáltatás rendszerét. Morvai, miután az ügyész az ítélet súlyosbításáért fellebbezett, elénekeltette a magyar és a székely himnuszt a tömeggel, majd nem volt hajlandó elhagyni a termet arra hivatkozva, hogy uniós képviselőként mentelmi jog védi a rendőri intézkedéssel szemben.

A Magyar Idők cikke szerint az ELTE etikai bizottsága első fokon elmarasztalta Morvai Krisztinát, ezért nyilvánosságra hozhatják az egyetem honlapján az etikai vétség elkövetésének tényét 15 napra. Ez a legenyhébb szankció, ugyanis a bizottság kezdeményezhette volna Morvai vezetői megbízatásának visszavonását vagy megfoszthatták volna a testületi tagságától is. Morvai még nem döntötte el, hogy fellebezik-e.

Mint az MTI OS-hez eljuttatott közleményében írja,

az a sajátos helyzet állott elő, hogy az alkalmazott szankciónak kifejezetten örülök, s elégedettséggel tölt el az etikai határozat jogfejlesztő jellege, az indokolás több elvi élű kitétele is. A büntetés az, hogy a határozat 15 napig olvasható lesz az ELTE honlapján. Lehet-e fontosabb dolga egy egyetem jogi karán működő etikai bizottságnak, mint hogy megfogalmazza azt az alapvető elvárást, hogy egy jogi egyetemi oktató nem maradhat passzív, ha a jogállamiság durva megsértését tapasztalja? Ezt (amit most ügyemben kimondott) ugyanígy, elvi éllel már réges-régen ki kellett volna mondania, s akkor sok minden másként alakult volna a rendszerváltás óta, különös tekintettel például a 2006 őszi jogtiprásokra, amellyel szemben nyíltan csak kevés jogi kari oktató vállalta a fellépést.

Rovatok