Index Vakbarát Hírportál

Autóversenyezhettek a halálos balesetet szenvedő salgótarjániak

2016. november 23., szerda 08:41

Egy kikanyarodó buszba csapódott csapódott az a két fiatal sofőr, akik Salgótarján határában autóversenyeztek - írja a Blikk. A két Volkswagent vezető férfinak esélye sem volt a túlélésre, az egyik autónak 200 km/h-nál akadt ki a sebességmérője, valószínűleg autóversenyeztek egymással. 

A baleset hétfő délután öt körül történt, egy menetrend szerinti autóbusz kanyarodott ki a lucházi bekötőútról a 21-es útra, Hatvan felé. A jobb kanyart nem sikerült bevennie a busznak, mivel abban a pillanatban, ahogy a főútra ért, belecsapódott a két, Salgótarján felől érkező autó. A két kocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, az egyik sofőr, P. Sándor (37) a helyszínen életét vesztette, a másik autós, K. Tamás (26) a kórházban halt bele sérüléseibe. A buszon hatan utaztak, közülük három utast és a vezetőt szállították kórházba.

Tamás édesapja is autószerelőként dolgozik, ő pedig egy autóalkatrész-kereskedésnél talált munkát. P. Sándor két gyereket nevelt, a 11 éves Martint és az 5 éves Pannát.

A Blikk szerint nem ez az első baleset a lucházi bekötőút és a 21-es út kereszteződésében. 2009 áprilisában már meghalt ott egy 34 éves fiatalember. Emléktáblája mellett azóta is állandóan mécsesek égnek.

MTI Fotó: Komka Péter

Rovatok