Index Vakbarát Hírportál

Több kerület is befogadná a vidámparkot

2016. november 23., szerda 08:43

„Újpest két területet is tud javasolni azoknak a befektetőknek, akik vidámparkot építenének. A kerületi szabályozási terv már ennek szellemében készül. Zugló az érdeklődő befektetőnek Rákosrendezőt ajánlotta, a XVI. kerület az egykori Mátyásföldi repülőteret adná el szórakoztató központ céljára" - írja cikkében a Magyar Idők.

Wintermantel Zsolt a IV. kerület polgármestere a lapnak elmondta, hogy Újpesten több terület is alkalmas lenne vidámpark létesítésére, és egy befektetői szándékhoz pozitívan állna a kerület. A kerületi főépítész tanulmánya szerint a használaton kívüli, fővárosi tulajdonban lévő vízműtelep területe, de akár egyes épületei is alkalmasak lennének. A másik terület az Aquaworld melletti 13 hektáros terület.

A zuglói önkormányzat is nyitott lenne egy vidámpark befogadására, az önkormányzat a Rákosrendező területét tartja alkalmasnak erre, többek között a Vasúttörténeti Park közelsége miatt, illetve azért, mert könnyen megközelíthetővé lehetne tenni a kisföldalatti vonalának meghosszabbításával.

„Korábban szóba került a volt józsefvárosi pályaudvar területe vidámparki funkció kialakítására, azonban a Fiumei úti Nemzeti Sírkert közelsége miatt kegyeleti okokból ezt a VIII. kerületi önkormányzat elvetette. A XVI. kerületet ugyan befektető, érdeklődő még nem kereste meg szórakoztatópark létesítésének szándékával, de az önkormányzat tájékoztatása szerint szívesen értékesítenék ilyen célra a tulajdonukban lévő mátyásföldi reptér területét" - írja a lap.

Rovatok