Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálat indult a mosdóban talált holttest miatt

2016. november 29., kedd 17:34 | aznap frissítve

Részletes belső vizsgálatot rendeltek el, valamint mindenben együttműködnek az eljáró hatósági szervekkel, írta a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, ami közleményében a vasárnap egy mosdóban talált holttest kérdését igyekezett tisztázni. A rendőrség az idegenkezűséget még aznap kizárta, hivatalos információ azonban azóta nem érkezett az ügyben.

A közlemény szerint a holttestet vasárnap délelőtt találták a főépület egyik wc-jében, amiről haladéktalanul értesítették a rendőrséget is. Hangsúlyozták, az elhunytat egy belülről elreteszelt fülkében találták, a IX. emeleti 

nyilvános, látogatói, nem betegellátó osztályon található mellékhelyiségben.

A helyszínelést végző nyomozók szóbeli tájékoztatása szerint idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. Azt sem tudni, hogy mióta fekhetett ott a holttest. A kórház azt írta, a halál okáról és időpontjáról csak a hatósági kórbonctani vizsgálat eredményének ismeretében lehet felelősen nyilatkozni. További részleteket csak a hatósági eljárás és az imént említett belső vizsgálat lezárulta után osztanak meg.

Az üggyel a kezdeti tudósítások után a Blikk keddi cikke kezdett el behatóbban foglalkozni. A lap szerint a kórházban keringő pletykák egy öngyilkosságot elkövető hajléktalanról szóltak. A holttest állítólag napokig hevert a női mosdóban.

A Blikk dr. Ócsai Lajos, járványügyi szakembert is megszólaltatta az ügyben, aki a történteket biztonsági és higiéniai szempontból is aggasztónak tartotta. Azt viszont kiemelte, járványügyi kockázatot csak akkor jelent egy holttest, ha érintkeznek vele.

Rovatok