Index Vakbarát Hírportál

Mégsem a kormányhivatalnokok osztják szét az Erzsébet-utalványokat

2016. december 5., hétfő 11:18 | aznap frissítve

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter délre konzultációra hívta Boros Péternét, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökét, hogy tisztázzanak minden kérdést a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi Erzsébet-utalványok szétosztásáról, közölte a Miniszterelnökség. Lázár János végül visszavonta a Miniszterelnökség eredeti ötletét: mégsem a kormányhivatalnokok fogják kiszállítani a tízezres Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasoknak.

A 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványokat 2,8 millió nyugdíjashoz kellene eljuttatni karácsonyig. A kormánynak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy a kézbesítést nem a postásokra, hanem  a járási- és a kormányhivatalnokokra bízza. Lázár János ezt azzal magyarázta, hogy a dolog így lényegesebb olcsóbb. A Posta ugyanis utalványonként 482 forintért vállalta volna a kézbesítést, ehelyett a kormányhivatalnokok munkaidejükben, feladatukat ellátva viszik majd ki az ajándékot. 

A tárgyaláson végül megállapodás született arról, hogy mégsem a kormányhivatalnokok juttatják majd el a nyugdíjasoknak az utalványokat.

Ezek előtt az érvek előtt hajolt meg a kormány:

"Előzetes kalkulációk szerint egy-egy munkatársnak - az adott járás illetékességi területén a nyugdíjasok számától függően - lehet, hogy 100-200 címre (adott esetben 8-10 településre) kellene az értékküldeményt a címzettekhez eljuttatnia. Ennek a munkának a végrehajtása akár egy hétnél hosszabb ideig is eltarthat, és az az általános napi ügyintézést - az ügyfelek hátrányára - igen komolyan megzavarja.

Ismereteink szerint a kormányzat az utalványokat még az év végi ünnepek előtt kívánja kézbesíteni a nyugdíjasoknak. Ez azt jelenti, hogy e feladatok végrehajtási kényszere miatt a járási hivatalok munkatársai nem mehetnek decemberben szabadságra?

Az érintett hivatali állomány döntő többsége női munkavállaló. Ő is készülnek családjukkal a karácsonyra. Sokan terveztek az iskolai szünetre szabadságot, illetve az évközi helyettesítések, a díjazatlan túlmunka ellentételezésére szolgáló szabadnapok kivételét.

Ez a kézbesítési feladat, az állami tisztviselők általános munkaköri kötelezettségeibe nem illeszthető. Kiszámíthatatlan munkabiztonsági-, egyéni egészségügyi-, érték elszámolási-, munkajogi kockázatot jelenthet. A járási hivatalok dolgozói igen különböző szakmai területek kiképzett szakemberei, de értékküldemény kézbesítésére nincsenek felkészülve. Illetve ez a hivatali szervezet nem rendelkezik az ahhoz szükséges dologi infrastrukturális, és egyéb anyagi feltételekkel" - írta levelében a szakszervezet a Miniszterelnökségnek.

Boros Péterné az Indexnek azt mondta, a déli találkozón érvelnie már nem kellett: reggel írt egy részletes levelet a miniszternek az Erzsébet-utalványokkal és a járási hivatal dolgozóinak közreműködésével kapcsolatban, amiben arra kértem, hogy válasszon a kormány más megoldást ennek a fontos kérdésnek a megoldására, „azt közölte Lázár, hogy figyelembe veszi a szakszervezet érveit és visszavonja az intézkedését" - mondta a szakszervezeti vezető.

Boros Péterné szerint Lázárék érzékelték a szakmai és médiavisszhangot, „nem volt szükség Lázár János győzködésére".

A Miniszterelnökség is kiadott ez közleményt, amelyben a következőt írják:

„Orbán Viktor Miniszterelnök múlt héten jelentette be, hogy a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezéseként 10 ezer forint összegű Erzsébet-utalványt kap minden nyugdíjas az idén keletkező költségvetési többletből. Az utalványok kézbesítése az eredeti tervek szerint a járási- és kormányhivatali dolgozók segítségével valósult volna meg (...) A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány képviseletében meghallgatta, mérlegelte és elfogadta a szakszervezet az Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült észrevételeit és javaslatait.

Lázár János és a szakszervezet vezetői megállapodtak abban, hogy a járási- és kormányhivatalok munkatársait mentesítik az utalványok kézbesítésének feladata alól. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyeztetést követően a Magyar Postához fordul, hogy a cég tegyen egy újabb, gyorsabb és olcsóbb megoldásai javaslatot arra, hogy minden nyugdíjas még Karácsony előtt megkaphassa a kormány által juttatott tízezer forintos Erzsébet-utalványt.

A Magyar Postától egyébként megkérdeztük korábban, hogy kaptak-e megkeresést a Miniszterelnökségtől, vagy a kormány részéről bárkitől azzal kapcsolatban, hogy mennyiért vállalják 2,7 millió embernek a tízezer forintos utalvány kiszállítását, de válaszukból úgy tűnt, hogy nem, bár konkrétan nem sikerült válaszolni, többszöri rákérdezés után sem. Ezt most megkérdeztük a Miniszterelnökségtől is, várjuk a választ.

A Posta egyébként azt írta: „amennyiben Társaságunkhoz megkeresés érkezik tömeges küldemények kézbesítése kapcsán, minden esetben tárgyalásokat kezdünk a partnerrel" (mekkora volumenről van szó, milyen szolgáltatást kíván a partner igénybe venni (például: ajánlott különszolgáltatás, értéknyilvánítás, tértivevény...), küldemények súlya, mérete) Az Erzsébet-utalvány csak értéklevélként továbbítható. Egyébként a Lázár által emlegetett összeg tényleg kedvezményesnek tűnik: megkérdeztük egy postában, mennyiért küldhetném el a nagymamámnak a tízezres utalványt, és 800 és 1000 forint közötti összeget mondtak, de a postán is hozzátették, hogy mennyiségtől függően egyéni árszabást alkalmaznak.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az Inforádiónak pénteken arról beszélt , hogy a kormányhivatalnokok annyira le vannak terhelve egyébként is, hogy ezt a határidőt ennyi címmel szinte lehetetlen vállalni. Ráadásul Lázár korábbi kijelentéseivel ellentétben ez nem is tartozik a munkakörükbe, "egyelőre nincsenek kiképezve postásnak". Többen biztonsági problémáktól is tartottak, ha olyan helyre küldik őket, ahol rossz a közbiztonság.

A  Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége azt követelte, hogy a kormány haladéktalanul változtassa meg a kiadott utasítását, és a szokásos módon oldja meg az utalványok kézbesítését. Közleményük szerint a hivatalokban az évzárással kapcsolatban halaszthatatlan feladatok tornyosulnak. Az ott dolgozók nagyobb része nő, akik a hivatali ügyintézésben jártasak, de értékpapírok kézbesítéséhez nem rendelkeznek kellő kompetenciával.

A kormány által kiadott utasítás szerint 2016. december 19-től ezekben a hivatalokban a munkavállalók szabadságot sem vehetnek ki, pedig sokan közülük egész évben készültek erre, és azért tartalékolták szabadságukat, hogy az ünnepekre kellő módon fel tudjanak készülni. A szakszervezeti szövetség szerint a kiadott utasítás végrehajtása jelentős többlet kiadást okoz (utazási költség, biztonsági őr költsége), és még pénzkezelési szabályokat is sérthet.  

Rovatok