Index Vakbarát Hírportál

Boldog karácsonyt, doktor úr, de a fizetés kicsit csúszik

2016. december 6., kedd 21:26

Múlt hét péntek óta nem kapták meg novemberi fizetésüket a Heim Pál Kórház dolgozói az RTL Klub Híradója szerint. Egy ott dolgozó aneszteziológus asszisztens, aki egyben szakszervezeti vezető is, azt mondta, ő 17 éve dolgozik ott, és eddig mindig megérkezett a fizetés másodikáig. A munka törvénykönyve szerint egyébként 10-éig mindenképp ki kell fizetni a dolgozókat.

A kórház „technikai hibára" hivatkozott, amin a megszólaltatott asszisztens úgy ironizált, hogy

Nyilván elromlott az Enter gomb.

Elmondta azt is, hogy a közelgő ünnepek miatt külön számítottak rá, hogy rendben megjön a fizetésük, a csúszás pedig az alacsony bérek miatt – például egy nővér 130 ezer nettót keres – komoly problémát jelent nekik például a csekkek vagy a BKV-bérlet kifizetésekor.

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) szerint más intézményből nem jeleztek hasonló problémát. Az RTL az Államkincstárt is megkérdezte, ahol kiderült, hogy

december 2-án még nem volt meg a fedezete a novemberi fizetéseknek, az csak ötödikétől lett meg.

Ez azt is jelenti, hogy remélhetőleg nem maradnak sokáig kifizetetlenül a Heim Pál dolgozói.

Rovatok