Index Vakbarát Hírportál

Kónya Imrének ítélték a 2017-es Adalbert-díjat

2016. december 7., szerda 16:11

Kónya Imre, egykori magyar belügyminiszternek ítélték a 2017-es Adalbert-díjat. Az évente odaítélt kitüntetés az európai integrációért, a béke, szabadság és együttműködés eszményeinek előmozdításáért jár. Az indoklás szerint Kónya hiteles gondozója Antall József demokratikus örökségének, aki maga posztumusz kapta meg az Adalbert-díjat.

Kónya Imre jogi diplomájának megszerzése után az ELTE jogi karán dogozott, majd 1988-ban megalapította a Független Jogász Fórumot. Ennek vezetőjeként vett részt moderátorként az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, és ő adta be 1989-ben a kerekasztal politikai szándéknyilatkozatát. A nyilatkozat volt az első lépés a Magyar Alkotmány módosításáról való tárgyalásokhoz.

Az Adalbert-díj indoklása alapján nem kérdés, hogy Kónya Imre kulcsfontosságú szerepet töltött be a magyarországi rendszerváltás folyamatában. Ezután pedig az MDF frakcióvezetőjeként biztosította az országgyűlésben a kormányzati munka stabil hátterét, Antall József miniszterelnök legfontosabb munkatársai közé tartozott.

A Boross-kormány belügyminsztereként  és 1993 és 1994 között különösen súlyos belpolitikai helyzetben dolgozott a közigazgatás reformján.

A kitüntetéssel Kónya Imre olyan magyarokhoz csatlakozik, mint Antall József és Göncz Árpád.

Rovatok