Index Vakbarát Hírportál

Tizennégy évre enyhítették a domaszéki taxisgyilkos ítéletét

2016. december 8., csütörtök 14:12

Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 1998-ban brutálisan meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt.

A nyomozók a gyilkosság után több mint 16 évvel, 2015-ben jutottak olyan adatok birtokába, amelyek alapján európai elfogatóparancs kibocsátását kezdeményezhették a feltételezett elkövetővel, a balatonmáriafürdői T. Rolanddal szemben. A bíróság a vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A táblabíróság mai döntésével jelentősen enyhítette a most negyvenéves férfira első fokon kiszabott életfogytig tartó büntetést, ami az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján a legsúlyosabb büntetést volt.

A vádlott 1998. szeptember 15-én az akkor még fiatalkorú barátnőjével érkezett Szegedre, hogy továbbmenjenek a férfi szüleihez egy Domaszék melletti tanyára. Mivel túl késő volt, taxival folytatták volna útjukat, amire viszont a vádlottnak nem volt elég pénze. Ezért elhatározta, hogy akár a sofőr élete árán is megszerzi a taxis pénzét a fuvar végén. 

Mikor letértek egy földútra, a férfi elővett egy kalapácsot és azzal fejen ütötte a sofőrt, aki védekezni próbált. A vádlott folytatta a taxis bántalmazását, majd kihúzta a sértettet a gépkocsi elé, és ott tovább ütötte, közben leköpte, szidalmazta és azt kérdezte:

Miért nem halsz már meg?

Az ütlegelést egészen addig folytatta, amíg a férfi életjeleket mutatott. A szakértői vélemény szerint a vádlott három testhelyzetben is bántalmazta áldozatát, lényegében összetörte a koponyáját. Átkutatta a taxis ruházatát, magához vett négyezer forintot és a sértett mobiltelefonját, majd a holttestet a kukoricásba rejtette.  Barátnőjével beült a taxiba és elhajtott, de Bonyhádnál kifogyott a benzin, ezért busszal Budapestre mentek, ahol a mobiltelefon eldobását követően a pénzt elköltötték.

A lány nem tudott arról, hogy a vádlott bűncselekményt tervez, abban nem is vett részt. Hosszú éveken át tartó együttélés után, azt követően tett vallomást tavaly a rendőrségen, hogy a vádlott többször bántalmazta, és megfenyegette. A nyomozási bíró ezután bocsátott ki európai elfogatóparancsot a férfit ellen, akit tavaly április 23-án vettek őrizetbe Németországban.

A vádlott beismerte, hogy háromszor megütötte a taxist, de azt állította, nem volt szándéka megölni a férfit. A bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűncselekmény óta hosszú idő telt el. Az elkövetéskor jóval enyhébb volt a bírói gyakorlat is, így a táblabíróság aránytalannak látta az életfogytiglani büntetést.

A mai jogerős döntés alapján a vádlott a 14 éves fegyházbüntetés négyötödének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Rovatok