Index Vakbarát Hírportál

Szakértőkkel védekezik a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

2016. december 9., péntek 09:23

Egyszerre három külön indítvánnyal is bizonyítaná az ártatlanságát P. László, a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja – mondta a Magyar Időknek Brunner Tamás, a vádlott ügyvédje:

Az ügyvéd szerint mindhárom általuk kezdeményezett vizsgálatot maguknak a nyomozóknak is el kellett volna végezni.

A Teréz körúton szeptember 24-én 22 óra 40 perc körül robbant egy szögesbomba. A támadásban egy rendőrjárőr sérült meg: a járőr hölgy tagja életveszélyes, férfi kollégája súlyos sérüléseket szenvedett. Október 19-én Keszthelyen elfogták a 23 éves P. Lászlót, aki azóta is tagadja, hogy ő robbantott volna, ám az előzetes letartóztatása február 21-ig tart. Brunner Tamás szerint a védence ellen eddig felhozott bizonyítékok mind közvetettek.

A Teréz körúti robbantásról szóló korábbi cikkeinket ide kattintva találja meg.

Rovatok