Index Vakbarát Hírportál

Menekülteket fogadott be a körmendi plébános

2016. december 14., szerda 13:29

Körmenden a sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek és kaptak december 13-án Németh Zoltán plébánostól, aki nyolc főt befogadott a plébánia közösségi házába - írja a Magyar Kurír katolikus hírportál

Németh Zoltán a városban tartózkodó menekültek nehéz körülményeiről a Szombathelyi Egyházmegye kormányzójától, Császár Istvántól kapott tájékoztatást, és egy afrikai menekült emailje is eljutott hozzá, amiben a hideg idő beálltával súlyosbodott helyzet miatt kértek segítséget.

Úgy döntöttek, hogy nyolc menekültnek a plébánia közösségi termében biztosítanak átmeneti elhelyezést. A plébániára érkezők között van afrikai keresztény, baptista, kurd és szíriai muszlim. A plébános azt is elmondta, hogy egyikük az otthon maradt, a szíriai polgárháború sújtotta területen élő és szenvedő családjával folyamatosan tartja a kapcsolatot. A fűtött közösségi helyiségben matracokat, takarókat biztosítottak a menekülteknek.

Németh Zoltán „az evangélium szelleme és Ferenc pápa útmutatása” szerint fontosnak érezte a segítségnyújtást. Tervei szerint néhány nap múlva karácsonyi vacsorával is megvendégelik a befogadott menekülteket. A város lakói közül néhányan szintén felajánlották segítségüket a nehéz helyzetben lévő emberek számára.

Rovatok