Index Vakbarát Hírportál

Feketemunkásként őrizte a NAV-ot, most nem kap nyugdíjat

2016. december 15., csütörtök 08:28

Feketén foglalkoztatott biztonsági őr vigyázott a rendre a NAV Kresz Géza utcai irodaépületében, Pap Csaba után éveken át nem fizetett járulékokat a munkáltatója, írja a Blikk.

A férfi szeretne nyugdíjba menni, de nem tud, mert hivatalos papírokból úgy tűnik, mintha két évig egyáltalán nem dolgozott volna. Nem közvetlenül a NAV alkalmazásában állt: az adóhatóság egy őrző-védő céggel szerződött, amely alvállalkozókat bízott meg, azok foglalkoztatták az őröket.

Időről időre megjelent egy férfi, aki hozta a papírokat, hogy mostantól melyik cégnek dolgozom. A munkám és a munkavégzés helye ugyanaz maradt. Ám mint kiderült, az egyik cég nem fizette be utánam a járulékokat és az adót. De erről nem tudtam, mert igazolásokat adtak

- nyilatkozta a lapnak.

A biztonsági őr szerint hiába jelezte a problémáját az alvállalkozónak, nem reagáltak a megkeresésére, és a Blikknek nem sikerült kapcsolatba lépni velük.

A NAV szintén nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miképp fordulhat elő, hogy feketemunkások őrizték az adóhivatal épüle­teit. Azt mondták, konkrét adózóval kapcsolatban nem adhatnak információt.

A Bors nemrégiben írta meg, hogy a bíróságokon is feketén dolgoztattak biztonsági őröket, abban az ügyben a NAV vizsgálatot indított.

Rovatok