Index Vakbarát Hírportál

Tanulni akart, de hiába

2016. december 16., péntek 12:50

A 21 éves Fatime nagyon szeretett volna tanulni, de mivel állami gondoskodás kereteiben nőtt fel, és most is nagy szegénységben él, nem volt pénze arra, hogy a tanulást finanszírozza. Ezért elment a lakhely szerint illetékes ráckevei munkaügyi központba idén augusztusban, ahol a munkaügyissel megbeszélve a központ által támogatott ingyenes irodai asszisztens képzést választotta.

Fatime az mondja, ott arról tájékoztatták, ehhez a képzéshez elegendő a nyolc általános iskolai végzettség, ami neki van, így saját költségen, négyezer forintért el is utazott október elején a képzést megelőző szakmai teszt írására Budapestre. „Miután a megadott helyre és terembe bementem, kérdezték a legmagasabb végzettségem, erre közölték, fölöslegesen utaztam föl, mivel követelmény az érettségi” - mondta az Indexnek.

Megkérdeztük az illetékes Pest Megyei Kormányhivatalt, miért küldték el az ügyfelüket a tesztre, ha tudták, hogy nem alkalmas az iskolai végzettsége alapján, a Foglalkoztatási Főosztály válaszát a kormányhivatal sajtófőnöke, Bazsó Zoltán küldte el. A főosztály álláspontja az, hogy a hivatal nem hibázott, ugyanis „a szakképző intézmény részéről, részletes követelményrendszer a képzéshez kapcsolódóan nem érkezett” - fogalmaztak.

Tehát olyan képzésre küldték Fatimét, amiről nem tudták, milyen végzettséghez kötött.

A 21 éves nő viszont nem adta fel, mert nagyon szeretne tanulni, így újra a munkaügyi központhoz fordult, ahol másik oktatást javasoltak neki: a dajkaképzést. „Október végén megírtam a tesztet, ami nagyon jól sikerült, de aztán kaptam egy papírt arról, hogy a munkaügyi központ elutasította a felvételem” - mondja Fatime. Nagyon elkeseredett, főleg akkor, amikor egy hónappal később, november 22-én telefonon felhívta a dajkaképzésről a nő, aki a tesztírást is vezette, hogy miért nem jelent meg, ha egyszer megfelelt és felvették.

Mint kiderült, itt is kommunikációs baki állt a háttérben, mert bár a dajkaképzés csoportlétszámát valóban megnövelték, és valóban bekerült Fatime neve is a felvettek közé, végül mégsem kezdheti meg a tanulást, mert a 2016-os támogatott képzésekre szánt keretösszeg a megyéjében kimerült.

Az Indexnek a Foglalkozási Főosztály azt mondta, hogy jövőre majd megkeresik Fatimét és a végzettségéhez igazodóan igyekeznek tanulási lehetőséget biztosítani neki. Azt viszont még nem tudják, hogy mikor és mit, mert a jövő évben induló képzésekről még nincs információjuk. Addig is a közmunkaprogramban helyezték el a 21 éves, tanulni vágyó nőt.

Rovatok