Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Grespik László

2016. december 27., kedd 16:50

52 évesen meghalt Grespik László ügyvéd, MIÉP-es politikus, volt közigazgatási hivatalnok, az ezredforduló ismert médiaszereplője.

A hírt Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője tudatta az ismerősökkel, majd az értesülést a Magyar Nemzetnek meg is erősítette. A halál oka még nem került nyilvánosságra.

Grespik László 1964-ben született Sajószentpéteren. 1989-től ügyvédként dolgozott, majd az első Orbán-kormány alatt 2000-től a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője volt - pozíciójától csak bírósági döntéssel sikerült megfosztani. Az ezredforduló környékén ismert médiaszereplőnek számított, rengeteg orgánummal állt haragban-vitában (pert indított, majd vesztett el például a Heti Hetes szereplői vagy Sickratman ellen, és emlékezetes módon kenyérrel dobálta meg a Nap-Kelte műsorvezetőit), és úttörőnek számított a történelmi-közéleti ezotéria terjesztésében is. 

Rovatok