Index Vakbarát Hírportál

Kövér László: Hibákkal, gyarlóságokkal jár a kormányzás

2017. január 2., hétfő 13:42

Önkritikusan elemezte a Fideszt és a kormányzást Kövér László házelnök egy interjúban, és kifejtette, mi jelenthet veszélyt számukra 2018-ban.

A Fideszről, a kormányzás állapotáról és az ellenzék vélelmezhető stratégiájáról is beszélt Kövér László abban az interjúban, amelyet a Nézőpont Csoport Magyarország és a világ 2017-ben című kiadványának adott.

Az interjút Mráz Ágoston Sámuel vezérigazgató és Fodor Csaba a Nézőpont Intézet ügyvezetője készítette, és Kövér sok baráti kérdést kapott, ám ennek ellenére kemény, önkritikus állításokat is sikerült belőle kihozni. 

A kormányzás öli a lelki energiákat: szükségképpen hibákkal, gyarlóságokkal jár, nem képes minden elvárást kielégíteni.

Ezt például a kormányzásról mondta a házelnök, de konkrétumokat nem említett, milyen gyarlóságokra gondol. A házelnök, aki a Fidesz választmányi elnöke is a saját pártjáról sem zeng dicshimnuszokat. Közepes állapotban látja például a Fideszt, "jobb állapotban vagyunk, mint amilyenben ellenfeleink látni szeretnének bennünket, de nem olyan jóban, mint amilyenben mit szeretnénk magunkat látni".

Kövér itt sem fogalmazott konkrétabban, de megjegyezte, hogy pozitívum, hogy a kvótanépszaavzáson mégiscsak 3,2 millió embert állított a Fidesz maga mellé. Negatívum viszont, hogy "a kormányzás nagyon sok erőt vesz el a párttól".

A kormányzás így nem is annyira lelkesíti Kövért. "Nem is annyira lelkesítő, mint igazunk és erkölcsi fölényünk biztos tudatában ellenzékben küzdeni a kommunistákkal vagy örököseikkel szemben". Kövér szerint a posztkommunistákat "legyűrtük", a rendszerüket "leépítettük", de közben "alig ismerünk rá arra a világra, amelyet az uniós csatlakozásunk célként való megfogalmazásakor magunk elé képzeltünk".

Kövér szerint a politikai generációs széttöredezettséget kell meghaladni Magyarországon. Ugyanis a fideszes rendszerváltó generáció szerinte megöregedett, "mintha kicsit több lenne a ránc és az ősz hajszál", és "a saját gyermekeink" generációjának bevonása nélkül nem lehet folytatni a jó irányba megindult változásokat. Kövér szerint a feladat "reménytelennek tűnik, de ezen múlik Magyarország jövője, ezért hát gyönyörű is egyben".

Érik a Jobbik-baloldal koalíció

Kövér az ellenzékről is beszél az interjúban. Szerinte a kormánypárt számára némileg veszélyt jelenthet a Jobbik és a baloldal együttműködése. "Az elvek teljes hiánya, a türelmetlen hataloméhség és az Orbán-fóbia a háttérben már ma is zajló együttműködés továbbfejlesztésével megteremtheti a technikai koalíciót a baloldal és a Jobbik között" - vélte Kövér. 

Az időközi választásokon szerinte látható volt, hogy ennek a sikerességéhez elég, ha az egyes körzetekben az egyik nem állít vagy szándékosan gyenge jelöltet állít a másikkal szemben. Kövér szerint mintha a történelem ismételné önmagát,

ahogyan egykor a nyilasok és a kommunisták bázisa, úgy mosta a baloldal és a Jobbik potenciális tábora is jelentős részben lefedi egymást.

Kövér azt is megjegyezte, látható, hogy a liberális értelmiség egy része 180 fokos fordulatot vett a Jobbikot illetően. "A Kőszeg-féle demokraták eljutottak a felbátorodás Rákosi Mátyás által egyszer már megmászott csúcsára, aki a nyilasokat a kommunista pártba befogadva velük harcolt a valódi ellenség, a keresztény, nemzeti, polgári erők megsemmisítéséért".

Rovatok