Index Vakbarát Hírportál

Szilveszterkor erőszakolt egy szír férfi Budapesten

2017. január 4., szerda 09:16 | aznap frissítve

Előzetes letartóztatásba került egy szír férfi, akit ellen megalapozott a gyanú, hogy szexuális erőszakot követett el egy magyar nő ellen Budapesten szilveszter éjszaka.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi a hajnali órákban egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a nővel, akinek azt mondta, hogy görög. A nő kezdetben pozitívan reagált a szexuális közeledésére, azonban miután a férfi egyre erőszakosabbá, durvábbá vált, a nő a egyértelműen kérte, hogy fejezze be. A férfi azonban nem tette eleget a kérésnek, a sértett akarata ellenére, erőszakkal folytatta a szexuális cselekményt.

A szír férfit a bíróság szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte.

Tavaly 249 ember követett el szexuális erőszakot Magyarországon, köztük 13 külföldi. 2015-ben 244 eset történt, akkor 4 külföldi volt az elkövetők között, 2014-ben 163 erőszakos nemi közösülésből 10-et külföldi követett el.

Rovatok