Index Vakbarát Hírportál

Botka bekeményít: ultimátumot ad a pártoknak

2017. január 5., csütörtök 06:59

Vagy támogatják a pártok, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, vagy találnak egy másik támogatható vezetőt gyorsan, különben nélküle kell végigcsinálni a 2018-as kampányt. Lényegében ezt üzente Botka László a baloldali pártok vezetőinek. Az Indexnek azt mondta, hogy a következő hetekben, legkésőbb tavaszig kell dönteniük az MSZP–DK–Együtt–PM pártoknak: a kormányváltásra vagy a túlélésre játszanak.

Nem nálam pattog a labda

– mondta az Indexnek a miniszterelnök-jelöltségének lehetőségéről Botka László. Szeged MSZP-s polgármestere viszont úgy látja, nincs sok idő: tavaszig el kell dönteniük a baloldali pártoknak, hogy őt akarják-e kormányfőjelöltnek, és elfogadják-e a feltételeit. 

Az MSZP elnökségével – amely alapvetően támogatja őt – január közepén tárgyal, többször beszélt Molnár Gyula elnökkel is, a többi párt vezetésével azonban még nem egyeztetett semmilyen időpontot. Szerinte ugyanakkor

a következő hetekben minden párt vezetésének el kell döntenie: kormányváltásra vagy túlélésre játszik 2018-ban.

Botka László december végén a 168 Órának adott interjújában jelezte, hogy adott esetben elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget. „Azt mondják, nem akarok vállalni szerepet? A francokat nem!” Igaz, három komoly feltételt is támasztott az MSZP-s politikus: közös ellenzéki listát, a választókerületekben legerősebb jelöltek indulását, illetve új baloldali politikát.

Vezet, támogat vagy kiszáll

Botka az Indexnek tavaly nyáron adott interjújában maga ecsetelte, hogy a miniszterelnök-jelöltségének nincs realitása, miután leszavazta kongresszus a választmányi elnöki posztért folyó küzdelemben. Botka most azt mondta, hogy azért állt most elő a feltételeivel, mert „ha így lesz tovább, nem lesz kormányváltás”, és nyár óta senki nem jelentkezett új stratégiával.

Szerinte semelyik párt vezetőjét nem érhette meglepetésként a bejelentése, ugyanis korábban ezt képviselte az MSZP kongresszusán elmondott beszédében, illetve az elmúlt időszakban minden demokratikus párt vezetőjével találkozott, és ugyanezt közölte velük.

Az MSZP közleményben jelezte is rögtön, hogy támogatja Botkát, hogy ő legyen 2018-ban „a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje”. A DK viszont közleményében az értetlenségét fejezte ki, hogy egyelőre nem tud állást foglalni Botka jelöléséről, mert ellentmondást észlel az eddigi szocialista állásponthoz képest. Az Együtt továbbra is a külön pártlisták mellett érvel.

Botka erről azt mondta, hogy minden párt az eddigi stratégiája alapján viszonyult a bejelentéséhez, ez érthető, de egyre jobban fogy az idő, hiszen 2018 tavaszán lesz a választás, és enyhén szólva van hova fejlődni.

Hiba lenne, 2017 végén, 2018 elején jelöltet állítani,

hiszen a baloldali politikai üzenetek a jelenlegi médiatérben lassan jutnak el a szavazókig.

A baloldalnak márpedig szüksége van még legalább plusz 1 millió szavazóra a győzelemhez, és egyelőre senki nem tett le javaslatot arról, hogyan lehetne több embert megszólítani. Ráadásul a Jobbik is elkezdett ráhajtani a baloldali, kormányváltást akaró szavazókra, amit az MSZP-nek a baloldali pártoknak szerinte meg kell állítani sürgősen. „A Jobbik olyan, mint a Fidesz, csak nincs hatalmon."

Szerinte a pártok háromféle választ adhatnak neki:

  1. Vagy támogatják a miniszterelnök-jelöltségét, és akkor tavasszal a vezetésével elindul az új politika.
  2. Vagy a pártok tavaszig találnak egy másik szereplőt, egy civil miniszterelnök-jelöltet, aki képes vezetni a baloldalt.
  3. Vagy folytatja mindenki a jelenlegi politikáját.

A másodikat tudomásul veszi, és megfelelő vezető esetén támogatja a kampányt – a harmadik, „minden marad a régiben” változathoz azonban nem kíván asszisztálni.

Nem akar klasszikus előválasztást

Botka László szerint ha őt választják kormányfőjelöltnek a pártok, értelemszerűen amerikai típusú előválasztás nem lesz a baloldalon. Az egyéni körzetekben sem érdemes szerinte rendezni, mert a Fidesz könnyen meg tudja hekkelni, illetve a kisebb pártok egyszerűen nem képesek potens jelöltet állítani mind a 106 körzetben. Ugyanakkor ki kell kérni a választók előzetes véleményét a legjobb képviselőjelölt kiválasztásához.

Botka szerint más elvekkel is lehet versenyeztetni a helyi jelölteket. Szegeden például a körzetekben rendszeresen mérik a potenciális jelöltek népszerűségét, elismertségét, és hogy hány helyi szervezettel tartanak kapcsolatot. Ezt az elvet terjesztené ki országosan.

Botka a kérdésünkre, hogy hány százalékos esélyt lát arra, hogy 2018-ban tényleg ő lesz a baloldal a miniszterelnök-jelöltje, sejtelmes választ adott:

Bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.

Rovatok