Index Vakbarát Hírportál

Előzetesbe került a Kálvária téri gázoló

2017. január 5., csütörtök 10:52 | aznap frissítve

Előzetesbe került az a férfi, aki január 2-án ittasan halálos baleset okozott a VIII. kerületben, a Kálvária téren, írja az MTI. A gázoló többszörösen büntetett előéletű, soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már a vezetéstől is eltiltották.

Az ittas férfi a Baross utca és az Illés utca kereszteződésében hajtott fel a járdára, ahol elütött két gyalogost, majd egy oszlopnak ütközött. Segítségnyújtás nélkül próbálta elhagyni a helyszínt, de a járókelők nem engedték. A baleset egyik áldozata még aznap, a kórházban meghalt, a másik maradandó fogyatékosságot szenvedett. 

A viselkedése és a várható büntetés nagysága miatt indítványozták az előzetes letartóztatását, ugyanis jó esély van rá, hogy vagy megszökne, vagy ismét elkövetne valamilyen bűncselekményt. Az ítélet még nem jogerős, a férfi védője házi őrizetért fellebbezett.

Rovatok