Index Vakbarát Hírportál

Tíz év alatt harmadára csökkent a gépjárműlopások száma

2017. január 6., péntek 06:40

Tíz év alatt harmadára csökkent a gépjárműlopások száma

Adja hírül a pénteki Magyar Idők a rendőrség adataira hivatkozva, melyek szerint míg tíz éve még hét és fél ezer, addig 2015-ben már csak 2400 gépkocsit tulajdonítottak el. A csökkenés hátterében a lap szerint a következő tényezők állnak:

2016-ról még nincs végleges statisztika; az első félévben 835 személygépjárművet köröztek, és a harmadik negyedévben mindössze 320 új körözést kellett kibocsátani.

A gépjárműlopás visszaszorulásának egyik oka, hogy 2014-től a Készenléti Rendőrség kiemelt felderítő főosztály vagyonvédelmi osztálya önállóan nyomoz a gépjárműbűnözők után, a másik pedig, hogy a hatósági fellépés és az azt követő büntetőjogi súlyos megtorlás miatt a gépkocsitolvajok egy része más területeken tevékenykedik

sok autótolvaj például a menekültválság alatt átnyergelt az embercsempészetre.

Magyarországon nem nagyon van kereslet a nagy értékű, luxuskategóriájú lopott autókra, a gépkocsik zömét ugyanis alkatrésznek viszik. A lopott autók zöme órákon belül illegális bontókba kerül, ahol darabokra szedik. A felderítés sem könnyű, az ORFK adatai szerint 2016 első félévé­ben a személygépkocsi-lopások 19,7 százalékát derítették fel.

Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) elnöke a Magyar Időknek elmondta, a 10-es listán a Ford, a VW, a Skoda, az Opel, a Renault, a Suzuki, a Toyota, a BMW, az Audi és a Honda található. Az elmúlt években az 1-es és 3-as BMW-k váltak különösen kedvelt célpontokká.

Budapesten a legtöbb autót Zuglóból és Kelenföldről viszik el, ám a II., XII. és XV. kerület is kedvelt. Legkevésbé Józsefvárosban, a Belvárosban, a XXIII. kerületben és a Várkerületben van veszélyben az autónk.

Rovatok