Index Vakbarát Hírportál

Enyhe ítéletet kapott a menekülteket rugdosó operatőr

2017. január 12., csütörtök 18:44 | aznap frissítve

Garázdaság vétségében mondták ki bűnösnek Szegeden László Petrát, az operatőrt, aki Röszkénél menekülteket rugdosott, és az erről készült videó elterjedésének köszönhetően a fél világ felháborodását magára vonta. László, aki a biztonsága érdekében távolból, kamera segítségével vett részt a saját tárgyalásán, sírt és "rettenetes" félelemre hivatkozott. Az ügyvédje a West Balkán tragédiával vont párhuzamot, felmentésért fellebbeznek.

Csütörtökön elkezdődött és a maratoni tárgyalás végére, este fél hétre be is fejeződött László Petrának, a jobbikos N1TV volt operatőrének a büntetőpere a Szegedi Járásbíróságon.

A bíróság garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki László Petrát, 3 év próbaidőre próbára bocsátotta.

Ez azt jelenti, hogy a bíróság nem szab ki büntetést, hanem azt próbaidőre elhalasztja. Ha ez letelik, akkor az elkövető büntethetősége automatikusan megszűnik. 

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész kihasználja a három nap gondolkodási időt, László Petra és  ügyvédje pedig felmentésért fellebbezett. Az ügyész eredetileg a kiszabható maximumhoz közeli pénzbüntetést, a védelem pedig felmentést kért.

Az eset, amely miatt most felelősségre vonták Lászlót, néhány nap alatt vált a menekültekkel szembeni embertelenség jelképévé 2015 szeptemberében. A jelentős külföldi lapok is beszámoltak róla, és messzire jutottak a Magyarországnak kétes hírnevet hozó képsorok. Még a Trónok Harca színésze is beszólt Lászlónak, megmozdulását megörökítette Badiucao, a híres kínai karikaturista is.

Fehér blúzban a képernyőn

László Petra személyesen nem volt jelen a saját tárgyalásán a Szegedi Járásbíróság épületében. Zártláncú távközlési rendszeren keresztül tartották vele a kapcsolatot. Számára kamera közvetítette a teremben zajló eseményeket, őt magát pedig egy tévéképernyőre vetítve látták az itt lévők. Kép- és hangfelvételt így, a képernyőn keresztül sem lehetett készíteni róla, nem járult hozzá. A vádlottat korábban a rendőrség személyi védelem alá helyezte, állítása szerint halálos fenyegetéseket is kapott. Az operatőrt az eset után elbocsátotta a radikális N1TV. 

A tárgyalásra fehérbe öltözött, amikor beszélt, többször is elcsuklott a hangja, volt, amikor elsírta magát. A bíróság a védelmében zárt tárgyalást rendelt el arra a rövid időre, amíg a személyi körülményeiről volt szó, tehát például arról, hogy mi a munkahelye, vagy hol lakik. 

Az események 2015. szeptember 8-án történtek a röszkei gyűjtőpontnál. Körülbelül 1300 fős tömeg gyűlt össze, amikor fél kettő körül nagyjából 400 menekült kitört, és futni kezdett a kukoricás irányába. László közvetlenül a rendőrsorfal mögött forgatott ekkor.

Amikor áttörtek a migránsok, pont az útjukban állt. A vádirat szerint először egy egy férfi lendületében nekiszaladt, és ezután a következő férfit, aki utána jött, László a jobb talpával lábszáron rúgta. Utána egy kislány futott felé, őt az ügyészség szerint térdmagasságban rúgta meg a jobb lábfejével. Közben a helyén maradt, és folytatta a forgatást.

Nem ő gáncsolta ki a férfit, karján gyerekkel

László Petra rugdosódása miatt híressé vált egy szír fociedző, aki kisfiával a karján futott, és elesett. Az ő esését nem az operatőr okozta. A vádirat - és a bíróság által megállapított tényállás - szerint az történt, hogy egy rendőr megfogta a hátizsákját, ő kiszabadult a fogásból, tovább szaladt László Petra irányába, aki már emelte a bal lábát, de a férfi még azelőtt elesett, hogy László lába hozzáért volna, az esést a rendőr fogásából való szabadulás lendülete okozta.

A bíróságon egyébként tanúként meghallgatták ezt a rendőrt. Ő is elmondta, de a videófelvételen is látszik, hogy a férfi az esés után őt, a rendőrt, és nem pedig László Petrát okolta a vele történtekért, őt kérte számon kiabálva. A bíróság - az ügyészség véleményével ellentétben - még azt sem látta megállapíthatónak, hogy László kísérletet tett volna arra, hogy a lábával elérje a gyerekével a karján futó férfit.

A lényeg tehát a megelőző két rúgás volt, a felnőtt férfit és a kislányt ért rúgás. A vád szerint László Petra "operatőri munkája végzése során, ezen szerepéből kilépve, az eseményekbe aktívan beavatkozott", két emberrel szemben -sérülést nem okozó - erőszakot alkalmazott. "A munkájával kapcsolatos társadalmi elvárásokat és szabályokat semmibe vette, tevékenysége alkalmas volt arra, hogy a helyszínen jelen lévőkben megbotránkozást, felháborodást váltson ki" - állt a vádiratban. Ezt a bíróság is így látta.

László: A lábammal tartottam távol

László a bíróságon azzal védekezett, hogy rettenetesen félt, amikor megindult az embertömeg az irányába, és minden nagyon gyorsan, másodpercek alatt zajlott.

Megfordultam, és azt láttam, hogy több száz ember rohan felém. Ez egészen elképesztően félelmetes

- mondta. "Abban voltam, hogy ne érjenek hozzám, ne lökjenek fel" - magyarázta.

Egy alkalommal úgy fogalmazott a rúgásokról, hogy "a lábammal tartottam távol" a migránsokat. A bíró - úgy tűnt, hogy némi éllel - át is vette ezt a szófordulatot, amikor visszakérdezett, emlékszik-e, hogy hány embert tartott távol a lábával magától. A szír edző kapcsán annyit egyébként elismert László Petra, hogy gondolt rá, talán segíteni kellene a rendőrnek megállítani ezt az embert.

Az operatőr hosszan beszélt arról is, mennyire tönkrement az élete az eset után, a "gyűlöletkampány" megviselte. A tárgyalásra behívták tanúskodni az a nőt is, aki az eset idején az N1TV riportereként együtt dolgozott László Petrával. Ő is azt mondta: borzasztóan igazságtalannak tartja, ahogy a közvélemény állt a volt kollégájához. Közben a szeme könnyessé vált, a bíró ezt még jegyzőkönyvbe is vetette.

Más nem volt erőszakos, csak ő

László Petra ügyvédje jogos védelemre hivatkozva próbálta felmentetni őt. A védőbeszédében azt mondta, hogy a rúgások "tipikus pánikreakciók" voltak, védence lényegében olyan helyzetben volt, mint a West Balkán-tragédia túlélői, szerinte ők is biztos tettek hasonló "védekező" mozdulatokat, őket mégse vonják felelősségre.

A bíró, Nánási Illés az ítélet indoklásakor elmondta, miért nem volt szó szerinte itt jogos védelemről. Például azért nem, mert a rendőrök elől futó migránsok arra törekedtek, hogy kikerüljék, aki az útjukban volt, de fontos érv volt az is, hogy a terepen dolgozó többi újságíró, operatőr közül senki más nem érezte szükségességét erőszakosságnak.

Megbánást írtak a javára

A bíróság enyhítő körülménynek vette László Petra büntetlen előéletét, azt, hogy kiskorú gyereke van és "megbánó magatartását". Súlyosító körülményt csak egyet találtak: a garázda bűncselekmények elszaporodottságát.

Az ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat. Ez legfeljebb két évi szabadságvesztéssel büntethető. Ahogy ősszel megírtuk: a hatóság a nyomozás során azt is vizsgálta, László Petra tette kimerít-e további bűncselekményeket is. A Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet például úgy látta, hogy felmerül a közösség tagja elleni erőszak gyanúja, amiért 1 és 7,5 év közötti börtön járhat. A nyomozók azonban arra jutottak, hogy nem történt ilyen bűncselekmény. Szerintük

nem merült fel adat arra nézve, hogy a vádlottat az erőszakos magatartás kifejtése során motiválta volna a sértettek származása, migráns volta.

László Petra 2015 őszén az Izvesztyija orosz lapnak azt nyilatkozta, családjával Oroszországba fog költözni,  ha lezárul a pere, mivel idehaza „nem érzi magát biztonságban”.

Rovatok