Index Vakbarát Hírportál

Mi lett neked mondva, buzi gyerek?

2017. január 13., péntek 09:01

Közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazások miatt emeltek vádat a nagykanizsai javítóintézet egyik rendésze ellen. A vád szerint többször is megütötte, megrúgta az intézetben elhelyezett fiatalokat, az eseteket pedig megpróbálta elhallgatni - tájékoztatta Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

A Zalai Hírlap részletesen beszámolt az esetekről. Tavaly májusban például négy fiatallal készült foglalkozásra az egyik nevelőnő. A folyosón felsorakoztatta a fiúkat, majd elment a mosdóba, de a rendészeket arra kérte, hogy a távollétében a kamerákon keresztül figyeljék a fiatalokat. Az egyik fiú elhagyta a helyét, amiért később az egyik, harmincas éveiben járó rendész a fiút belökte a mosókonyhába, majd kétszer arcul, egyszer pedig gyomron ütötte, és közben azt mondta neki,

mi lett neked mondva, buzi gyerek?

Ez után figyelmeztette a többieket, hogy a történtekről ne beszéljenek, különben következményei lesznek, a nevelőnőnek pedig szólt, hogy az eseménynaplóba ne írjon a verésről, írta a Zalai Hírlap.

Bő egy hónappal később a férfi az intézet étterménél vacsorához sorban álló fiatalok közül odalépett egy német állampolgárságú fiúhoz. Azt kérdezte tőle, hogy

keménynek érzed magad?

De választ nem várva a magyarul nem is értő fiútól, háromszor lábon rúgta. 

Miután a fiú az asztalához ült, a rendész az egyik nevelőt kérte, hogy tolmácsoljon neki, úgy ismételte meg újra a kérdését, amire nemleges választ kapott. Amikor a fiatal a tálcáját vissza akarta vinni, a rendész szó nélkül tenyérrel tarkón vágta.

A két esetet a nevelők nem jelentették. Amikor vizsgálat indult a történtek miatt, az első eset után a nevelőnő beszámolt a verésről, a második esetben pedig az étteremben tartózkodó nevelő szóbeli figyelmeztetést kapott, amiért nem számolt be a bántalmazásról.

A javítóintézet rendésze ellen két rendbeli, közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Rovatok