Index Vakbarát Hírportál

Jégtörő hajókat küldünk Szerbiába

2017. január 16., hétfő 10:00 | aznap frissítve

A Dunán úszó jégtáblák, illetve az azok miatt kialakult jégdugók Zimonynál és Apatinnál is tetemes károkat okoztak az elmúlt néhány napban, írja a vajdasági Magyar Szó.

Az apatini kikötőben a személyforgalmi hajók számára épített kikötőállomást döntötte össze a jég. Az anyagi kár óriási, a 2009-ben épített állomás költségei 60 millió dinárt (kb 150 millió forintot) tettek ki. A jégdugó miatt Apatin körzetében további 90 kilométerre terjesztették ki a Dunán a rendkívüli árvízvédelmi készültséget.

Mivel Szerbiának csak egy használható jégtörő hajója van, Magyarországtól kért segítséget, ahogy az elmúlt években is. A jégdugók feltörésére hétfőn indul két magyar jégtörő hajó. A vajdasági lap szerint a tisztogatást először Apatinnál kezdik meg, de a jégtörők bevetésére Újvidéknél és Zimonynál is szükség lesz. Zimonyban a jégtáblák több bárkát, vízi szórakozóhelyet is megrongáltak, négy hajó és két uszály pedig a Pupin híd lábának sodródott.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Apatin térségében 2000, Dálya térségében 200 méter hosszan alakult ki álló, illetve lassan mozgó jégtorlasz. Magyarország hétfő reggel - összesen 15 emberrel a fedélzeten - indította útnak a Baján állomásozó Jégtörő XI. és a Jégtörő VI. nevű hajóit, amelyek előreláthatólag már kedden munkához látnak. A két magyar jégtörő hajót a Duna közös szerb-horvát szakaszán vetik be, miután szombaton a horvát és a szerb fél is jelezte, hogy a kialakult torlaszok miatt jégtörésre van szükség Magyarország déli határa és Vukovár között.

Szerbiában hétfőtől újabb hideghullámra lehet számítani - közölte az MTI. A várakozások szerint az utóbbi néhány nap enyhébb időjárását péntekig ismét fagyok váltják fel, a hőmérséklet -4 és -10 Celsius-fok között alakul, és havazásra is számítani lehet.

Rovatok