Index Vakbarát Hírportál

A Magyar Idők leálcivilezte az olimpia ellen mozgolódókat

2017. január 20., péntek 07:22

Olimpiát buktatnának az álcivilekkel címmel ír a kormányközeli lap a Momentum Mozgalom (MoMo) tegnap kezdődött népszavazási kezdeményezéséről. A lap ezt a kijelentést arra alapozza, hogy a szervezet mögött szerintük Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány volt minisztere és Haris György egykori SZDSZ-es politikus-vállalkozó áll, valamint a felesége, Haris Éva, akit a lap az ügy kulcsfigurájának tart.

A lap az álcivilség jelének tartja azt, hogy a baloldali, liberális ellenzéki pártok és vezetőik mind támogatják a MoMo kezdeményezését. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a tegnapi kormányinfón közölte, hogy a kormány megvárja, hogy összejön-e a MoMo-nak a 138 ezer aláírás, de nem zárható ki, hogy maga írjon ki népszavazást.

A cikkre a MoMo közleményben reagált. Eszerint a kormánypárt valós veszélyt érez, ezért közöl álhíreket a médiája (csütörtökön a Pesti Srácok írt ugyanerről). A Magyar Idők lejárató címlapját sikernek tekintik: annak jelének, hogy a hatalom fél attól, hogy "valaki végre tényleg meghallgatja az embereket, és saját gazdagodása helyett az ország valódi problémáival foglalkozik".

Rovatok