Index Vakbarát Hírportál

A hős tanár mindkét gyereke meghalt a busztragédiában

2017. január 22., vasárnap 09:52 | aznap frissítve

Mind a két gyerekét elvesztette az olaszországi busztragédiában Vígh György, a hős tanár, aki többeket kimentett a lángoló buszból - derül ki az FTC Jégkorong Szakosztály közösségi oldalának posztjából, amelyben a fiútól (egyben korábbi játékosuktól), Vígh Balázstól búcsúznak. 

Vígh György, a Szinyei Merse Pál Gimnázium testnevelő tanára túlélte a balesetet, és több utasnak segített kijutni a lángoló buszból, de két saját gyerekét sajnos nem tudta megmenteni. Az már korábban kiderült, hogy lánya, a 18 éves Laura bent égett a buszban, de az olasz Corriere vasárnapi számában közölt cikkben megszólaltatott tanár és felesége még nem tudták, hogy fiuk, a 30 éves Balázs is meghalt.

"A baleset pillanatában Laura a barátja melletti ülésen aludt. Az ütközés következtében lecsúszott, és beszorult az ülés alá", mondta a lapnak Erika, az anya, aki szintén a baleset túlélői közt van. "Próbáltam megkeresni a lángok között, de nem sikerült. Egy felcsapó láng miatt öt méterrel hátrébb kellett mennem, egy pillanat múlva pedig már késő volt, semmit nem lehetett látni a tűztől". Az anya elmondta, bűnösnek érzi magát, nem tud megbocsátani magának a lány halála miatt.

A cikkben megjelent miniinterjúban a szülők még reménykedtek, hogy nagyobbik gyerekük a sérült túlélők között lehet. Hivatalos hírforrások ugyan egyelőre nem közölték, hogy a csapatában Küki becenévre hallgató Vígh Balázs is a halálos áldozatok közt lenne, de az FTC Jégkorong Szakosztály éjszaka már kitette részvétnyilvánító posztját a Facebookra. 

Rovatok