Amikor az igazgató hangja elcsuklik az iskolarádióban, az osztályfőnök sírását meg hallgatjuk mély együttérzésünkben, ilyen a nyomasztó gyász

– írta egy olvasónk az egyik vidéki gimnázium iskolai gyásznapjáról. Az olaszországi busztragédia áldozataira emlékezve egy kormányrendelet írta elő a mai napra, hogy az iskolákban "tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani". Vajon jó-e, hogy a gyászba és a tragédiába ilyen módon vonnak be minden iskolást, Azokat is, akik talán nem is hallottak a szörnyű tragédiáról? Miért nem lehet ezt a szülőkre bízni?

Erről a kérdésről információink szerint egy zárt pszichológusfórumon is vita folyt. Többen ugyanakkor úgy gondolták, hogy ha már egyszer előírta ezt a kormány, akkor a pszichológusok adjanak segítséget a tanároknak a trauma kibeszélésére.

Ezért született meg az az ajánlás, ami az Osztályfőnök.hu-n jelent meg Kiss Kinga, klinikai gyermek-szakpszichológus és Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó aláírásával.

Révész Renáta Liliána az Indexnek azt mondta: elsődleges céljuk az volt, hogy a tanároknak segítséget nyújtsanak a gyásznaphoz. A pedagógusok nincsenek felkészítve erre, és ha egy tanár nem megfelelően áll ehhez a kérdéshez, akár még nagyobb bajt is okozhat a gyerekeknek. A két pszichológus ezért azt javasolja a tanároknak, hogy a következő szempontok mentén beszélgessenek a tragédiáról. Minden esetben úgy, hogy a gyerekek elmondhassák saját érzéseiket és élményeiket.

• Érdemes röviden és nyíltan összefoglalni mi történt a fájdalmas, technikai részletek említése nélkül. Sok felnőtt a hír hallatán sírni kezdett, a családjára, gyerekeire gondolt! Ez természetes, a megrendülés az együttérzés, az empátia fontos!
• Ki lehet emelni a hősiesség, a helytállást fontosságát a bajban, egymás támogatásának szerepét, ahogy ez az olaszországi tragédiánál is történt.
• Tudatosítani lehet a gyerekekben, hogy a balesetek többsége megakadályozható odafigyeléssel, óvatossággal, de a nagy tragédiák sajnos nem ilyenek. Szerencsére ilyenek ritkábban történnek, ezért a mindennapi óvatossággal, körültekintéssel érdemes élnünk az életünket. A rettegés nem segít.
• A túlélők és mi is örülünk az életünknek, ilyen esetek után látjuk igazán, milyen kincs az élet és annak apróbb örömei. A gyerekekkel így el lehet beszélgetni arról, hogyan becsüljék meg az életüket, egészségüket, kapcsolataikat, barátságaikat.
• Évszázadokon át közösségben történt meg és zajlott le a gyász is. Az emberek természetesnek vették, hogy el kell búcsúzniuk az élettől, nem tiltakoztak, nem harcoltak ellene, elfogadták ezt a tényt. Mivel a halál, a gyász, a gyásszal való megküzdés, az újbóli talpraállás szükséges részei életünknek, nyíltan lehet és kell is beszélni róla.

Révész Renáta Liliána szerint abban nincs különbség egy 7 éves alsós vagy egy 16 éves kamasz között, hogy egy ilyen hírrel szembe kell nézni. Az nem jó megoldás, ha a tragédiát tabusítják a szülők vagy a tanárok, és nem beszélnek róla a kisebbeknek. A gyerekek egy elkapott félmondatból vagy társaiktól úgyis megtudnák ezt, és a kibeszéletlen érzések, gondolatok sokkal nagyobb zavart okozhatnak számukra.

Azt a két pszichológus is elismeri, hogy a beszélgetések szükségszerűen és természetesen szorongást generálnak majd a gyerekekben, fiatalokban, ugyanakkor éppen arra teremtenek lehetőséget, hogy a közös feldolgozás révén érzéseikkel, a bennük kavargó gondolatokkal ne maradjanak egyedül.

Révész Renáta Liliána szerint reális, hogy a tragédia után olyanokban is szorongás alakul ki a buszozással kapcsolatban, akinek semmi köze nem nem volt a tragédiához. Ez egy darabig érthető, egy idő után azonban jellemzően csökken. Ha egy gyerekben tartósan megmarad ez az érzés, annál érdemes pszichológusi segítséget kérni.

A pszichológus szerint akárcsak a pedagógusok, a szülők nagy része sem tud mit kezdeni egy-egy ilyen tragédia kibeszélésével. A halál és a gyász társadalmi tabu, így ha mindezt csak a szülőkre bíznánk, valószínűleg ők is csak küszködnének, ha gyermekeikkel kellene erről beszélgetniük. Révész Renáta Liliána azt is természetesnek tartja, hogy ha a diákok sírni látják a tanárukat. Ez modellt is nyújt arra, hogy ez egy nehéz és fájdalmas helyzet.

A pszichológus már korábban javasolta, hogy évente egyszer tarthassanak beszélgetéseket, képzéseket az iskolákban a tanároknak és diákoknak a gyász feldolgozásáról. Épp az ilyen helyzetek mutatják, milyen fontos lenne, hogy a tanároknak erre is legyen módszertanuk.