Index Vakbarát Hírportál

Előzetesben a hajléktalanokat megtámadó és kirabló férfiak

2017. január 24., kedd 16:44

Előzetes letartóztatásba kerültek a Deák téri rablás és garázdaság gyanúsítottjai

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint idén januárban két hajléktalan férfit is megtámadtak a fővárosban, egyiküket kirabolták, áll az ügyészségi közleményben. A két férfi fiatalkorú társa szabadlábon védekezik.

A két férfi idén január 08-án az V. kerület, Deák Ferenc téren megtámadott egy hajléktalan férfit, majd pár száz forintját erőszakkal elvette tőle. A gyanúsítottak 15 éves társukkal január 21-én a Deák téri aluljáróban egy újabb hajléktalan férfira támadtak úgy, hogy eközben egyikük fenyegetően kést tartott a kezében. A sértettet mindhárman bántalmazták, majd az eszméletét vesztő férfit magára hagyva távoztak a helyszínről.

A két felnőttkorú gyanúsított előzetes letartóztatását a kerületi ügyészség rablás, valamint csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indítványozta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte a bűnismétlés veszélye miatt.

A végzés nem jogerős. A megalapozott gyanú szerinti második cselekményben részt vett fiatalkorú társuk szabadlábon védekezik.

Rovatok