Index Vakbarát Hírportál

11 nap maradt, 110 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiás népszavazáshoz

2017. február 5., vasárnap 17:36 | aznap frissítve

A Momentum Mozgalom becslése szerint eddig kb. 110 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiáról szóló népszavazás kiírásához, mondta az Indexnek Papp Gergő, a szervezet sajtóreferense. 

A népszavazás kiírásához február 17-ig 138 ezer érvényes aláírásra van szükség. A Momentum számításai szerint az eddig begyűjtött aláírások 10-15 százaléka lehet érvénytelen (például azért, mert nem budapesti lakostól származik). A szervezők akkor lennének nyugodtak, ha a február 17-i határidőig 170 ezer aláírást sikerülne megszerezniük. Papp Gergő azt mondta:

elég szoros lehet a vége, néhány száz aláírás is számítani fog.

Korábban is felmerült, hogy a referendum kiírását ellenzők nem érvényes aláírások tömegével próbálják meg felhígítani a kezdeményezést.

Az aláírásgyűjtőknek provokációkkal is számolniuk kell. Két hete egy részegnek tűnő férfi a Jászai Mari téren verte szét a szervezet aláírásgyűjtő pultját. Most szombat délután egy 72 éves ember inzultálta az aláírásgyűjtőket, többször belerúgott a pultba, majd elkezdte magához venni az olimpiáról szóló népszavazási íveket. A környéken járőröző rendőrök pár percen belül elfogták a férfit, akit bevittek a kerületi rendőrkapitányságra, és garázdaság miatt kihallgatták.  

Ha nem tudja, hogy mi az a Momentum, és mit akarnak, akkor olvassa el a mozgalom vezetőivel készült interjúnkat. A népszavazásról szóló gyorstalpalónkat itt olvashatja.  

Rovatok