Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Súlyosan téved Szanyi Tibor

2017. február 7., kedd 17:53

Súlyosan téved Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő, amikor az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentésének egyik általa vélt hiányosságát veti fel - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-nek.

A főpolgármester arra reagálva, hogy Szanyi Tibor szerint az OLAF-jelentés egyik hiányossága, hogy elmulasztja a vizsgált események időrendi felsorolását, így nem világos, hogy mikor is történtek az egyes visszaélések, azt mondta: ez egy alapvető és súlyos tévedés, valószínűleg Szanyi Tibor nem olvasta végig a jelentést. Az igaz, hogy a táblázatos kimutatásban az OLAF csak az éveket tüntette fel, bár ezek is sokat mondanak, de később a szövegben egészen pontos dátumokkal időrendi felsorolásban taglalja az eseményeket - tette hozzá Tarlós István.

Szanyi Tibor az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményében tudatta, hogy az OLAF főigazgatójának kedden küldött levelében a vizsgálati jelentés több pontjának pontosítását kérte.

Tarlós István annak kapcsán, hogy a Demokratikus Koalíció szerint ő korábban azt mondta, hogy a párt fővárosi politikusa nem érintett az ügyben, kijelentette: nem azt mondta, hogy nem érintett, hanem azt, nem feltételezi róla, hogy ő személy szerint törvénytelenséget követett volna el.

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén készült jegyzőkönyv alapján idézte, hogy akkor mit mondott Gy. Németh Erzsébetnek: "én nem szeretem magát és nem is tartom tehetséges politikusnak. Ennek ellenére szeretném megnyugtatatni, hogy annak ellenére sem, hogy Ön abban az időszakban az uralkodó koalíció nagyobbik frakciójának a vezetője volt, a magam részéről sosem gondoltam azt, és most sem feltételezem, hogy magának bármi törvénytelenségben személy szerint része lenne". Tehát Gy. Németh Erzsébetről nem azt mondta, hogy nem érintett ezekben ügyekben, hiszen ő volt akkor a Fővárosi Közgyűlésben a szocialista frakció vezetője - jegyezte meg.

Tarlós István kitért arra is, hogy a Demszky-féle vezetés egyetlen egy metrószerződést sem vitt be a Fővárosi Közgyűlés elé, 2006 és 2010 előtt sem. Emlékeztetett arra is: 2007-ben tett egy előterjesztést, hogy "legalább akkor kerüljenek" a szerződések a közgyűlés elé, de ezt leszavazták. Leszavazta Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet is - mondta Tarlós István.

A főpolgármester kitért arra is, jó volna, ha a 4-es metró ügyében nem véleményeket, találgatásokat állítanának szembe egymással a politikusok, hanem megnéznék az OLAF-jelentést, hiszen az már rendelkezésre áll.

Rovatok