Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a Pusztaszernél halálos balesetet okozó buszsofőrt

2017. február 8., szerda 09:46

Jogerősen két év, végrehajtásában három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék azt a romániai férfit, aki 2015 őszén okozott halálos tömegszerencsétlenséget Pusztaszeren.

A bíróság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a román állampolgárságú magyar anyanyelvű vádlottat, és a szabadságvesztés miatt négy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ítélet szerint 2015. november 14-én a 14 utast szállító kisbuszt vezető férfi Pusztaszer főutcáján hajtott, és mintegy óránkénti 70 kilométeres sebességgel közelített meg egy útkereszteződést, amely veszélyességét a táblákon kívül útfestés is jelezte.

A sofőr már csak féktávon belül vette észre, hogy az elsőbbségadás kötelező táblával védett úton egy személyautó közeledik, és összeütköztek. Az ütközés következtében mindkét jármű árokba hajtott, a személygépkocsi villanyoszlopnak csapódott, a kisbusz átfordult a tetején.

A személyautót vezető csongrádi asszony - aki nem használta biztonsági övét - a helyszínen életét vesztette, a kisbusz utasai közül ketten súlyosan, tizenegyen - a vádlotthoz hasonlóan - könnyebben megsérültek.

Rovatok