Index Vakbarát Hírportál

Az a cég dolgozott a veszprémi alpolgármesternek, amelyiknek a város elengedte a kötbért

2017. február 9., csütörtök 15:29

Magyarázatot követel Katanics Sándor veszprémi DK-s önkormányzati képviselő Némedi Lajos fideszes alpolgármestertől, amiért a javaslatára a város megengedte, hogy egy cég ne fizessen kötbért, noha korábban erre kötelezték.

A történet lényege, hogy a veszprémi önkormányzat 2010 júliusában jóváhagyta, hogy egy építőipari cég megvásárolhasson egy 575 négyzetméternyi veszprémi ingatlant. Az adásvételi szerződésben ugyanakkor benne volt, hogy a cégnek egy éven belül közösségi helyet kell kialakítani az ingatlanon.

Csakhogy a közösségi hely nem készült el időben, de a cég mégsem fizetett kötbért. Több hónappal a teljesítési határidő lejárta után, 2011 őszén ugyanis Némedi Lajos beterjesztett egy javaslatot, amiben leírta, hogy a cég önhibáján kívül nem tudta befejezni a munkát, ezért az alpolgármester kérte, erre tekintettel hadd ne kelljen kötbért fizetnie. Az alpolgármester arra hivatkozott, hogy csúszott a szükséges településszerkezeti terv elfogadása, ezért nem tudta a  cég időben befejezni a munkát.

Igen ám, de Katanics Sándor szerint ez nem igaz, merthogy a településszerkezeti tervet a közgyűlés már azelőtt elfogadta, hogy az adásvételi szerződést megkötötték. És miután kiderült, hogy Némedi Lajos saját házában is ez a cég végzett különféle házátalakítási munkálatokat 2011-ben és 2012-ben, Katanics azonnali vizsgálatot követel.

Kerestük az ügyben Némedi Lajost. Az alpolgármester közölte: nem nyilatkozik. 

Némedi házátalakítása nem először kerül egyébként a helyi ellenzék célkeresztjébe. Tavaly a független Kész Zoltán állította, hogy információja szerint több tanú is terhelő vallomást tett Némedi Lajos ellen eltűnt közpénzekkel, illetve a politikus házfelújításával kapcsolatban. "Eljutott hozzám egy rendőrségi jegyzőkönyvrészlet, amely azt igazolta, hogy valóban van politikai szál a történetben. Kiderült, nem csupán szóbeszéd, hogy egy közérdekű bejelentő összefüggésbe hozta az eltakarított közpénzt Némedi Lajos házfelújításával. Bizonyítható, hogy több tanú is részletesen beszámolt a nyomozóknak arról, miként ment el a közpénz egy magánberuházásra" - nyilatkozta akkor Kész. 

Ugyanakkor Némedi már akkor azt nyilatkozta, hogy"hazugságokon alapuló, aljas lejárató kampányt" folytat ellene a veszprémi baloldal. Szerinte "bolsevik, kommunista módszerekkel, suttogó propagandával" terjesztik róla, hogy közpénzekből újította föl a veszprémi házát, pedig azt "családi összefogással és részben hitelből" tette meg. A házátalakítással kapcsolatos számlákat az alpolgármester aztán maga mutatta be a sajtónak, és mint most kiderült, ezek között a számlák között van annak a cégnek a számlája is, aminek a kötbérezésétől Némedi javaslatára eltekintett a városvezetés.

Rovatok