Index Vakbarát Hírportál

Chaten vett rá kislányokat a vetkőzésre, 2 év börtönt kapott

2017. február 14., kedd 19:30

Két év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság egy férfit, aki két kislányt vett rá arra, hogy webkamera előtt meztelenkedjen, írja az MTI.

A harmincas éveiben járó férfi 2012 júliusában, valamint 2013 márciusában egy chatprogramon vette fel a kapcsolatot egy 9 és egy 13 éves lánnyal. A férfi női álnéven kommunikált velük, mindkettejüket arra vette rá, hogy webkamera előtt meztelenkedjenek neki. A felvételeket elmentette és jelszóval védve tárolta a számítógépén.

Az ügyészség gyermekpornográfia miatt emelt vádat a férfi ellen, ő azonban tagadott. A felvételeket az informatikai szakértők sem találták meg, ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy a felvételek készítése, és így a gyermekpornográfia bűntette nem bizonyítható. A bizonyítékok azonban alátámasztották azt, hogy a férfi felvette a kapcsolatot a lányokkal, és azzal, hogy meztelenkedésre vette rá őket, elkövette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Az indoklás szerint a vádlott "züllött életmód folytatására" bírt rá vagy törekedett rábírni gyerekeket, ezzel az erkölcsi fejlődésüket súlyosan veszélyeztette.

A kiskorúak veszélyeztetése miatt kiszabott két év börtönbüntetés mellett a bíróság elrendelte egy korábbi bűncselekmény miatt kiszabott egy év börtönbüntetés utólagos végrehajtását is a férfival szemben. Az ítélet nem jogerős, minden érintett három nap gondolkodási időt kért.

Rovatok