Index Vakbarát Hírportál

Harmadszorra is nekiugranak a történelematlasznak

2017. február 14., kedd 08:54

Mivel az eddig megismert két­féle, átdolgozott történelematlasz nem nyerte el a szakma tetszését, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet már dolgozik egy harmadik verzión, írja a Magyar Idők.

Mint ismert, a Történelemtanárok Egylete januárban kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az Emmi nem akarja engedélyezni a szabad atlaszválasztást a történelem érettségi vizsgán, vagyis csak az OFI által kiadott atlaszt lehetne használni az érettségin, ezzel pedig szerintük mindenféle bajok vannak. Bár a korábbi kritikák után az OFI atlaszán sokat javítottak, az továbbra sem tartalmaz fokbeosztást, helységnév mutatót, kronológiát, valamint szinte olvashatatlanul apró betűket, halvány színeket használ, és csak részben alkalmas a (kerettanterv által is megkövetelt) forrás- és tevékenységközpontú oktatásra, képességfejlesztésre.

A Magyar Időknek az oktatásért felelős államtitkárság azt mondta, hogy meghallva a tanári visszajelzéseket a harmadik verzióban már lesz névmutató, fokhálózat és évszámokra épülő rövid kronológia is. A terjedelem az első változathoz képest majdnem 20 százalékkal nő meg. Mint közölték, az új atlaszok a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudo­mányi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézetével együttműködve készülnek.

Az oktatásért felelős államtitkárság szerint az atlaszreformra egyebek mellett az érettségin biztosítandó egyenlő feltételek megteremtése miatt, továbbá a térbeli tájékozódás eredményesebb fejlesztése érdekében volt szükség.

Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta, az állami tankönyvellátás mellett az érettségi reformja is indokolta az atlasz megújítását. Szerinte ennek a segédeszköznek a szerepe mára jelentősen visszaszorult, mivel a tankönyvek mostanra jóval több, korábban csak az atlaszban megtalálható térképet tartalmaznak. A korábbi verziók – a kronológiá­ba ágyazva – igen komoly segédanyagokat, szinte komplett vázlatokat tartalmaztak, amelyek az érettségi vizsgán kvázi legális puskaként működtek.

Borítókép: Érettségiző diák egy történelem atlasszal (2013.) MTI / Balázs Attila

Rovatok