Index Vakbarát Hírportál

Először kirúgta, most beperli a tudásközpont vezetője a jogásznőt

2017. február 15., szerda 12:58

Úgy tűnik, nem volt elég Antall Péternek, a néhai miniszterelnök fiának, egyben az apjáról elnevezett kutatóintézet vezetőjének, hogy kirúgta volt irodavezetőjét. Most munkaügyi pert is indít ellene.

Szert Boglárkát, az Antall József Tudásközpont (AJTK) volt munkatársát január végén bocsátották el. Az ügy előzménye, hogy Szert tiltakozott Antallnál, amiért az igazgató megfeddte az egyik kollégáját, aki a Facebookon politikai véleményének adott hangot (lájkolta az olimpiaellenes népszavazást). Később kiderült, hogy Antall az AJTK belső csoportjának FB-oldalán lényegében megfenyegette a munkatársakat: mivel az összes pénzük a Miniszterelnökségtől jön, ha a kollégák posztjaikkal, lájkjaikkal az olimpiát támadják, politikailag önállósodni akarnak, szívesen aláírja a kilépő papírjukat.

Az AJTK sokáig nem nyilatkozott, és csak annyit közöltek, hogy a központban a „szervezeti és személyzeti struktúrát” érintő átszervezés zajlott. Ehhez képest Antall Péter az ATV-nek adott interjúban ma egy új verzióval jött elő.

Aki belpolitikával akar foglalkozni, és mondjuk a belpolitikán belül olyan kérdésekkel, ami nekünk nem vág a profilunkba, az valóban keressen egy másik intézetet. Ezzel nekem nincs gondom.

az aláírási akcióból egy belpolitikai csörte lesz, és hamar párttá alakul a Momentum Mozgalom. Én pont ezért ennek elébe akartam menni, hogy mi maradjunk ki a belpolitikai csatározásokból.

helybe jöttél a pofonért.

Rovatok