Index Vakbarát Hírportál

A CBA alvállalkozója fertőzte meg a határon szolgáló rendőröket

2017. február 20., hétfő 09:15 | aznap frissítve

Mint ismert, év elején legalább 126 hivatásos rendőr esett ki a szolgálatból a déli határon, miután valamilyen fertőzés ment át rajtuk. A betegeknél akut gyomor- és bélrendszeri panaszok jelentkeztek, jellemzően hányinger, hányás, hasmenés, hasi fájdalom és hidegrázás, kórházi ellátásra ugyanakkor egyikük sem szorult. 

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a laborvizsgálatok eredményéről a rendőrség nem adott tájékoztatást, ezért megkeresték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, ahol közölték, hogy négy, a rendőrök élelmezését ellátó létesítményben (a kiskunhalasi Csipke Hotel Kft. Expressz éttermében, az AMO Bt. orosházi szendvicskészítő műhelyében, illetve a cég szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhelyében, továbbá a Hungaro-Food 2009 Kft. békésszentandrási húsüzemében) 103 laboratóriumi mintát vettek, és kimutatták, hogy

a január 2-ai ebédre kiadott párolt rizs eltett ételmintájából nagy mennyiségben és az orosházi szendvicskészítő műhelyben megmintázott tavaszi felvágottból alacsonyabb csíraszámban toxint termelő B. cereust mutatott ki. A B. cereus, illetve toxinja akut bélrendszeri tüneteket okozhat.

A Nébih azt is közölte, hogy mivel az AMO Bt. orosházi szendvicskészítő műhelye, illetve a szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhelye „illegálisan – bejelentés, illetve külön engedély nélkül – működött, tevékenységüket azonnali hatállyal felfüggesztették".

A lap szerint a rendőrség a fertőzött rizst felszolgáló Csipke Hotel kft. Expressz éttermével felbontotta a szerződést, ugyanakkor a szendvicseket gyártó AMO Bt.-vel nem. Az AMO Bt.-t alvállalkozóként a CBA egyik partnere, a CBA L és F Kft. bízta meg, amely nyertesként került az ORFK beszerzési eljárásán. A CBA L és F Kft. ugyanakkor cáfolta a Nébih megállapításait, mint közölték, az AMO Bt. szendvicseiben nem találtak kórokozót, és a cég rendelkezik az összes hatósági engedéllyel.

Frissítés 15:30-kor: A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila közleményében újfent cáfolta, hogy közük lenne a határon dolgozó rendőrök megbetegedéséhez. Mint írta, "nem jelenthető ki az AMO Bt. által készített szendvicsekkel kapcsolatban, hogy azok fertőzöttek lettek volna, erre irányuló vizsgálat ugyanis nem történt. A vizsgálat során a Hungaro-Food 2009 Kft. által gyártott felvágottban találtak baktérium kórokozót, amellyel kapcsolatban sem a fővállalkozó, sem az alvállalkozó nem tehető felelőssé. Ugyanis a termék csomagolását a gyártó vagy import termék esetében az első magyarországi forgalomba hozó végzi, és ő szavatol a benne lévő termék megfelelőségéért. Tényként állapítható meg, hogy az ellenőrzés alkalmával a felvágott minőség megőrzési idejét rendben találták, a tárolási hőmérséklet is a szabályoknak megfelelő volt, amit az illetékes hatóság helyszíni jegyzőkönyve is bizonyít. Tényként állapítható meg az is, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a megbetegedést mi okozta."

Rovatok