Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz most már országos népszavazásról beszél az olimpia ügyében

2017. február 21., kedd 07:30

most Bánki Erik az ATV-ben

mégis inkább országos népszavazásról beszélt.

A televízió Egyenes Beszéd című műsorában a fideszes politikus úgy fogalmazott:

„Azt érdemes megvitatni, hogy ez csak Budapest döntése-e. Én azt gondolom, hogy nem. Tehát, ha odáig eljutunk, hogy erről népszavazást kell kiírni, akkor azt érdemes megfontolni, hogy Magyarország egészét érintő népszavazás kell kiírni. Hiszen bár a fejlesztések jó része Budapestet érinti, mégiscsak a nemzeti költségvetést terhelik bizonyos kiadások. És azt gondolom, hogy ez ügyben érdemes megkérdezni az egész ország véleményét. Akár nemzeti konzultáció, akár népszavazás formájában".

Mindenki megnyugodhat vagy beidegesedhet: nem lesz békemenet olimpia-ügyben

Bár felmerült, hogy kellene már egy jó kis békemenet, hogy helyére kerüljenek az olimpiás dolgok, a CÖF-vezér Csizmadia szerint most nincs szükség a békemenetre, a Magyar Időknek azt mondta, nem szabad „az olimpia elárulása miatt felhergelt tömegeket utcára vinni”.

Bánki Erik ötletelgetése ellen a legerősebbet maga a Budapest 2024 Zrt. által benyújtott pályázati anyag szolgáltatja. Az első körben beadott dokumentumban ugyanis konkrétan szerepel, hogy Budapesten lehet referendumot kiírni az ügyben. A részleteket ebben a cikkünkben fejtjük ki.

Persze a kormány olimpiával kapcsolatos kommunikációs ámokfutása már nem jelent meglepetést, és az sem, hogy egy politikus összevissza beszél, de azért volt egy másik szép része ennek az ATV-s beszélgetésnek. Bánki Erik beleszaladt a kellemetlenbe, olvassák el ezt a párbeszédet:

ATV: Sokan egyszerűen arra gondolnak, hogy ezt a pénzt önök ellopnák. (...) A korrupció az, ami miatt nem szeretnének olimpiát, ami miatt azt gondolják, hogy most ma Magyarországon ennek túl nagy lenne a kockázata. És nemcsak olyan civil szervezetek beszélnek erről, amelyeket egyébként önök mostanában támadnak, mint pl. a Transparency International, hanem a konzervatív, jobboldali körökhöz köthető Professzorok Batthyány Köre is arról adott ki nem olyan régen nyilatkozatot, hogy most már intézményesült a korrupció Magyarországon.

Bánki: Hát, azért pontosítsunk, Professzorok Batthyány Köre nem azt nyilatkozta, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon.

ATV, idézve a konkrét nyilatkozatot: „Úgy tűnik, hogy a korrupció mára egyéni bűnökből kialakult módszertanra, struktúrára, személyi körre épülő, bevett társadalmi gyakorlattá vált, azaz intézményesült.”

Bánki: Ez az ő állításuk.

Rovatok